Így teheted kellemessé az őrült adventi rohanást

Jönnek az ünnepek, be kell szerezni az ajándékokat, le kell zárni olyan munkákat, amiket nem volna jó átvinni januárra, ráfér a lakásra a nagytakarítás, meg kell látogatni az összes régen látott rokont, viselkedni kell a nagy céges bulin... és a többi muszáj. Ezektől a szabályként kezelt ügyektől szépen meg is szabadulhatunk – attól, hogy az év utolsó hónapjában vagyunk, nem hajt a tatár, felesleges kizsigerelnünk magunkat. Simán kellemessé tehetjük az adventi időszakot, kellő tudatossággal, lelassulással, konvenciók elhessegetésével. 

Az első pont talán az lenne, hogy a "kell" szót radírozzuk ki az adventi naptárunkból. Attól, hogy nyakunkon a karácsony, és pár hét múlva már máshogy fog kezdődni a dátumozás, a két hónapra is bőven elég teendőket kár volna két-három hétbe belenyomorgatni.

Engedjük el a nyomást, a saját szigorú elvárásainkat, hiszen mi van akkor, ha az otthoni adventi koszorú nem készül el időre? Semmi.

Csak talán még szebb lehet, ha a kapkodás helyett úgy döntünk, idén másképp csináljuk. Ráérősebben, nem muszájként, hanem úgy, ahogy időnk és kedvünk diktálja.

Nem a karácsony a főnök, hanem mi

Sokak tényleg valamiféle versenyfutásnak élik meg ezt az időszakot, és engedik, hogy a készülődés, munkahelyi teendők keresztülhúzzák a számításaikat. Mindent a készülődésnek rendelnek alá, ezért ritkítják a szabadidős tevékenységeket, kihagyják az edzést, tologatják a találkozóikat.

Butaság az ünnepekre hárítani a felelősséget és kihagyni programokat csak azért, mert a lelkiismeret úgy volna tiszta, ha órákat a plazában keringtünk volna ajándékokért kajtatva.

Legalább megpróbáltuk, ha semmit sem sikerült beszerezni, akkor is. Közben elpasszoltunk egy színházlehetőséget, egy baráti találkozót. Törekedjünk rá, hogy ne falja fel a készülődés a mindennapokat!

A gőz kieresztése természetes dolog

A legcsinosabb outfit, a legfinomabb kuglóf, a legdecensebb viselkedés a céges bulin. Ha mindezek célnak számítanak, akkor nem feltétlenül értettük meg az évzáró/karácsonyi munkahelyi buli lényegét. Ilyenkor azért gyűlünk össze, hogy elengedjük az éves problémákat, és megünnepeljük a sikereket. Nem kell szégyenkezni másnap, ha két körrel többet ittunk, és elmondtuk az addig zárkózottnak tűnő kolléganőnek, hogy jó lenne többet beszélgetni.

Közösségteremtő esemény ez, lehetőség a kollektíva közös emlékeinek gyűjtésére, hátrahagyva a munkahelyi stresszt.

Az élettér feldíszítése értékes plusz, de nem muszáj

Ugye ismerős az érzés, hogy a barátunkhoz belépve, vagy akár csak az ablakon kinézve, vagyis másoknál már minden égősor a helyén, az összes dekorelem vigyázzban áll? Mi pedig berzenkedünk, hogy ez még kimaradt, sőt, lövésünk sincs, merre vannak a dekoros dobozok.

Marie Kondo lehet, hogy sírna, de nekünk felesleges az önhibáztatás.

Ha Rudolf csak december 12-én kerül helyére, akkor mi lesz? Megsúgjuk: a Nap akkor is fel fog kelni. Ha jólesik a díszítés, kikapcsol az éves ünnepi lakberendezés, akkor menjen, de ne dőljünk kardunkba, ha elkéstünk vele. Nem késtünk, holnap is nekiláthatunk.

A legszűkebb keresztmetszet: az ajándékok

A legtöbb szót érdemlő témakör. Sokaknál a legnagyobb stresszt általában a karácsonyi meglepetések beszerzése okozza. A büdzsébe való beillesztés, hogy a másik örülni fog-e az ajándéknak, hogy sikerül-e eltalálni a méretet, a színt és a többi. A valódi üzenet, hogy gondoltunk a másikra, próbáltuk kifürkészi egész évben, hogy mire vágyna... sokszor már háttérbe szorul. Univerzális ajándékokkal próbáljuk megúszni, egy jó üveg bornak, finom csokoládénak mindenki örül alapon. Elfeledkezünk arról, hogy sokszor a tárgyi ajándékok helyett az élmény, a közös program sokkal nagyobb örömöt okozhat. Közös mozibérlet, gyógyfürdőzés, színház, vacsora, netán utazás. Személyre szabva, kedvenc rendezőhöz igazítva, nemzetközi konyhát felkeresve, régi vágyat teljesítve.

Nemcsak maga a kézzel meg nem fogható szórakozás, világlátás, ízélmény a fontos, hanem a közös időtöltés is.

A nevetés, a kóstolgatás, az utóbb kiderülő szörnyűséges darabról való megszökés, a villámlátogatás egy régóta vágyott városba.

A saját kreatív energia bevetése

Szerencsére egyre nagyobb divatja van a DIY ajándékoknak, ami szintén kedves és szívet melengető dolog. Azt viszont szeretnénk hozzátenni, hogy nem mindenkiben forrong a kreatív energia, és sokan nem időhiány miatt nem alkotnak. Ez is teljesen rendben van, nem kell belefeszülni az ügybe, vagy ha mégis, akkor képességeinknek megfelelő aktivitást válasszunk.

Nem megy a kézimunka? Írjunk helyette recepteket!

Sosem sikerült még egy jó sütit sütni? Állísunk össze saját zenei válogatást a legjobb barátunknak! Ezek a kis kedvességek szintén olyan dolgok, amik nekünk és a szerettünknek is egyaránt örömet okoznak. Még egy érv a zsúfolt üzletek elkerülése mellett.

Segítség, önkéntesség, adományozás

Szó mi szó, egész évben szükség van arra, hogy ha van lehetőségünk, segítsünk. Mégis legtöbbször az ünnepek előtt jut eszünkbe a jótékonykodás, önkéntesség, hiszen a szeretet ünnepe sokunknak egyenlő az önzetlenséggel is. Nincs jó és rossz időzítés, a rászorulóknak mindig jól jön a segítség, legyen szó ruhaadományról, idős emberek segítéséről, menhelyi önkénteskedésről, ételosztásról.

Olvassunk, tájékozódjunk lakóhelyünkhöz/munkahelyünkhöz közeli lehetőségekről, nézzünk ki egy vagy több szervezetet!

Elcsendesedés

Akár lezárós, évértékelős típusúak vagyunk, akár kevésbé filozofikusak, szükség van egy kis elcsendesedésre, befelé figyelésre az év vége felé.

Ha nem stresszeljük túl magunkat, nem tesszük utálatossá az adventet, simán maradhat idő az elmélkedésre, saját magunkra fordított időre.

Legyen ez éppen a kis meglepetések gyártása, olvasás, sport, természetjárás, ami csak jól esik. Ha éppen a túl romantikus karácsonyi filmek, sorozatepizódok nézése esne jól, ne szégyelljük. Van, akinek a jóga a megnyugvás, másnak a Karácsonyi tatu.

Ez is érdekelhet:

Ne vesszünk el a skandináv életstílusok labirintusában!

Hygge, lagom, sisu, fika: most akkor melyiket válasszam?

karácsonyi ajándék | karácsonyi bevásárlás | nagy sztori | advent | évvégi rohanás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom