Ne vesszünk el a skandináv életstílusok labirintusában!

Hygge, lagom, sisu, fika: most akkor melyiket válasszam?

Az elmúlt néhány évben egyre több és több ismerősöm tette fel a kérdést, olvastam-e, milyen boldog életet lehet élni, ha megpróbálunk úgy tenni és gondolkodni, ahogyan az északi népek.

Hygge, lagom, sisu, fika: számtalan lehetőség közül választhatok az örömtelibb hétköznapok reményében.

Próbáltam tartani a lépést, de bevallom, mára kissé elvesztem a skandináv életvezetési filozófiák tengerében, és gyanítom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Mivel Svédország, Norvégia, Dánia és társaik magasan a legjobb életminőséget biztosító országok közé tartoznak, egyre nagyobb lett a vágy, hogy végre rendet tegyek a fejemben azzal kapcsolatban, melyik népcsoport hogyan tudja biztosítani magának a boldog életet. Már csak azért is, mert számomra mindig is elképzelhetetlen volt, hogyan képesek a rövid és általában borzalmasan hideg napok mellett mégis lazák, pozitívak és élettel teliek maradni.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden északi életstílusról tudok mondani néhány mondatot, mivel valahol a hygge és a lagom környékén – azt hiszem, ezzel a kettővel robbantak be ezek a filozófiák a magyar köztudatba – egész egyszerűen lemaradtam. A harmadik, negyedik, ötödik hasonló témájú, de más címet viselő könyvnél volt egy olyan érzésem, hogy engem bizony itt át akarnak verni, és ugyanazt az életfilozófiát eladni többfelé csűrve és csavarva. Ráadásul az sem volt feltétlenül szimpatikus, hogy hirtelen hatalmas divat lett belőlük.

A lakberendezési katalógusok tele lettek minimalista, fehér, fekete és szürke berendezésekkel, némi szőrmével borítva, kávézók és bárok nyíltak valamelyik északi stílus szellemiségében, és hirtelen mindenki Svédországba akart utazni.

Éppen ezek miatt úgy gondoltam, ez biztosan csak egy újabb hóbort, ami egy-két év alatt végigsöpör az országon, aztán köddé válik – de nem így lett.

Ezért elhatároztam, hogy ideje magam mögött hagynom a kialakult sztereotípiákat, és mélyebben beleásnom magam, mit is tudnak ezek tiszta levegőtől egészségesen kipirult, tejfölszőke hajú, végtelenül kiegyensúlyozott emberek.

Az első és legfontosabb, hogy mindegyik életfilozófiáról megtudjuk a legalapvetőbb dolgokat. Kezdjük a hyggével! A hygge (azaz hüge) a dánok életvitelét takarja, és elég nehéz megfogni magát a fogalmat. Mindenhol azt olvasni róla, hogy inkább életérzéseket és hangulatokat foglal magába, mintsem konkrét gyakorlatokat, fogásokat, cselekvéseket. A lényege, hogy hozzuk ki a legtöbbet a mindennapokból, és különösen figyeljünk oda, hogy megnyugtató környezetben tehessük ezt. Élvezzük az élet egyszerű örömeit, tanuljunk meg örülni az apróságoknak is, legyünk kedvesek, ölelkezzünk sokat – mert olyankor rengeteg boldogsághormon szabadul fel –, és használjuk ki az időt, amit a családunkkal és a barátainkkal töltünk úgy, hogy minőségi tevékenységeket végzünk együtt.

Innen már csak egy kisebb ugrás, és meg is érkeztünk a lagomhoz, ami a svédek életfilozófiája. A lagom, a hyggéhez hasonlóan azt mondja, hogy a társas érintkezésre kiemelt figyelmet kell fordítani, itt viszont a fő csapásvonal az anyagi világon való túllépés. Ne pazaroljunk, ne ártsunk a környezetnek, ne azért vegyünk meg valamit, mert menő, csak a praktikumra figyeljünk, és persze első a környezettudatosság. Szintén nagyon tudatos életmód, bár sokkal több lemondással jár, mint amennyit a hygge ígér.

Folytassuk a kalandozást a finneknél, ők a sisu (sziszu) életvezetési filozófiát élik és vallják. A szó egészen pontosan azt jelenti, hogy kurázsi, maga az életszemlélet pedig lényegében a finnek társadalomban gyökerező bátorságát takarja. Az én értelmezésem szerint a sisu már azoknak nyújt segítséget, akik teljesen kiábrándultak egy-egy helyzetből vagy magából az életből, és kell nekik egy löket, hogy legyen elég bátorságuk ennek ellenére is előre haladni.

Vagyis ez a "szívd fel magad és csináld" életszemlélet.

Sose panaszkodj, inkább tegyél azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak, vállald a felelősséget minden esetben, és akkor is rendezd a konfliktusaidat, ha az fájó lehet. Fogadd el a környezeted, az időjárást, magad, az életet, úgy, ahogy van. Azért ez már egészen jól hangzik, nem? Amíg a hygge és a lykke egyfajta idealizált világ elérését ígéri, ha apró dolgokon változtatunk, itt mindenkinek a sarkára kell állnia, és vállalnia az életnek nevezett játékot.

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbünknek sokszor pont ez a fenékbe rúgás kell ahhoz, hogy egyről a kettőre jusson.

Zárásként térjünk vissza a svédekhez és a fika életérzéshez! Abban nem vagyok biztos, hogy minden ember kezébe bátran odaadnám az erről szóló könyvet, mivel félő, hogy valaki annyira belefeledkezik ebbe az életstílusba, hogy az inkább negatívan befolyásolná az életét. A fika ugyanis nem jelent mást, mint leállást, lazítást, leeresztést. A lényege a semmittevés. Itt a legfontosabb, hogy egy napon belül többször is kikapcsoljuk az agyunkat, hogy amikor reggelizünk, ebédelünk vagy kávészünetet tartunk, azt tartalmasan töltsük. Ne nyomkodjuk a céges e-mailt egy nyaraláson, de még akkor sem, amikor kimegyünk az irodából tíz percre friss levegőt szívni! A svédek szerint csak ezzel a napi többszöri leállással lehetünk megfelelően hatékonyak, ráadásul ez a módszer megvéd például a munkahelyi kiégéstől is.

Végül arra jutottam ezekkel az északi életszemléletekkel, hogy úgy tűnik, csak egyetlenegy szerint szinte lehetetlen élni. Minden élethelyzet más és más hozzáállást kíván meg, ezért talán okosabb, ha begyűjtjük az összes könyvet a hyggéről, a lagomról, a sisuról és a fikáról, és mindig abból a filozófiából merítkezünk, amire épp a lelkünknek szüksége van.

lagom | életvezetés | Dánia | fika | skandináv

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom