Hogyan legyünk egy kicsit finnebbek?

Komoly-humoros, hétköznapi-mély útmutató a finn életszemlélethez.

Az északi életmód iskolái kimeríthetetlenek, már csak azért is, mert ha esetleg belekóstolnánk mindenbe a hyggétől a lagomon át a fikáig, mindjárt felüti a fejét valamilyen újabb jelenség, mint például a kocogást a szemétszedéssel ötvöző plogga.

Mi viszont – azontúl, hogy rácsodálkozunk az újabb és újabb hullámokra – ezúttal egy kicsit átfogóbb perspektívát találtunk, ami a finn életszemlélet egészét igyekszik megragadni.

Mindenekelőtt szólunk kell röviden a Jantelovenről, azaz Jante törvényeiről, erről a kulturális-társadalmi szabályrendszerről, ami minden északi országban érvényes, így Finnországban is. A törvényeket 1933-ban írta össze Aksel Sandemose dán-norvég író az A fugitive crosses his tracks című regényében. Sandemose megmutatja, hogyan szabályoz szinte mindent egy íratlan szabályrendszer a dán Jante városában, de ezek a soha ki nem mondott, de mindenki által elfogadott törvények egész Skandináviát jellemzik.

Sandemose könyvének igazi jelentősége, hogy ezek a kulturális értékek tudatosultak, és rendkívül felerősödtek, miután az író formalizálta őket, és nyomtatásban is megjelentek.

„A skandinávok imádnak egyenlőnek lenni mindenben. Senkinek sincs sokkal több vagy kevesebb, mint a többieknek, szeretjük, ha ugyanolyan autónk van, mint a szomszédnak, örülünk, ha hasonló a fizetésünk. Nem szeretnénk nagy társadalmi szakadékokat, egyszerűen mert akkor érezzük fairnek a világot, ha megosztjuk egymással a dolgainkat” – foglalja össze a Janteloven attitűdjét Bronte Aurell dán író-újságíró.

Rendben, akkor most nézzük meg tizenöt pontban, hogyan jelenik meg mindez mai a finn hétköznapokban!

Tartsuk be a Jante törvényeit! Mivel ezek Finnországban is működnek. Sose fogadjunk el bókokat, ne mutassuk ki, hogy büszkék vagyunk a teljesítményünkre, illeszkedjünk be a csoportba, és ne kezdjük ki azt. Továbbá bánjunk mindenkivel egyenlően – végül is Finnországban a miniszterelnök maga takarítja le a havat az autófelhajtóról, és ez így van jól.

Legyen sisunk! A sisu egy echte finn fogalom, bátorság, önfejűség, eltökéltség és strapabírás keveréke. Kelj fel, csináld tovább, és ne nyafogj! Csak így lehet kibekkelni egy telet Finnországban.

Gondoljunk a személyes térre! A finnek előszeretettel állnak legalább két méterre a másik embertől, ha pedig közelítünk hozzájuk, hátrálni kezdenek. Tartsuk ezt tiszteletben!

Ne beszéljünk idegenekkel! Míg az általános szabály Finnországban, hogy lehetőleg kerüljük az interakciót mindenkivel, ez fokozottan érvényes az idegenekre. Például nem ülnek idegenek mellé a buszon, mert könnyen előfordulhat, hogy a végén még beszélgetni kellene vele. Egy jó finn inkább leszáll előbb, csak ne kelljen beszélgetni.

Kerüljük a szemkontaktust! Ha már mindenképpen szóba kell állni egy idegennel, legalább ne nézzünk a szemébe! Nézzük a cipőnk orrát, aki pedig nagyon nyitott személyiség, nézze a beszélgetőpartnere cipőjét!

Vegyük le a cipőt, mielőtt belépünk egy házba! Minden finn otthonnak van egy kis előtere, ahol ott kell hagyni a cipőt, különben nem engednek be a házba.

Igyunk végtelenül sok kávét! A lehető legtöbbet, cukor és tej nélkül. Sok koffein kell, hogy el tudjuk kerülni az embereket. Ha valaki tejet önt a kávéjába, csóváljuk a fejünket rosszallóan!

Kerüljük a formális kifejezéseket! Felejtsük el, hogy „Kaphatnék a vajból, kérem?”. Mondjunk egyszerűen csak annyit: „Vaj.”

Legyünk pontosak! A finnek soha nem késnek. Soha, de soha. SOHA.

Szeressük az ingyen vödröket! A nagy finn cégek időről időre kínálnak vödröket a vásárlás mellé. Az ilyen alkalmakkor hosszú sorok állnak az üzletek előtt. Hiába, a finnek szeretik az ingyen vödröket.

Legalább hetente egyszer szaunázzunk! Finnországban sokszor a házakban is van szauna, meg bárhol, akár a helyi gyorsétteremben is. Minthogy meztelenül lépünk be, egyfolytában a szauna szabályait kell tanulmányoznunk.

Űzzünk furcsa sportokat! Mocsárfoci, feleségcipelés, hangyafészken üldögélés, mindezt a szórakozás jegyében.

Használjunk sajtszeletelőt! Kést pedig semmi esetre sem.

Csak a zöldön menjünk át! Még akkor is, ha nincs egy autó sem a környéken. A finnek nem kószálnak csak úgy.

Végül, de nem utolsósorban, ne feledjük: a finnek mindenben jobbak a svédeknél! De főleg jéghokiban.

Ez is érdekelhet:

Kiderült, miért Finnország lakói a legboldogabbak az egész világon

Ha szeretnél egy kicsit javítani a hangulatodon, talán érdemes lenne egy látogatást tenni Finnországba. Kiderült ugyanis, hogy a legboldogabb emberek arrafelé élnek, a kérdés már csak az, hogy miért éppen ők?

finn | jante törvényei | finnország | életmód | észak

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom