Close
Így művelhetjük mesteri szinten a kávézás svéd művészetét Budapesten

Így művelhetjük mesteri szinten a kávézás svéd művészetét Budapesten

A svéd fika szó (ejtsd: fijká) nemes egyszerűséggel kávézást jelent, ám napjainkban a kifejezés már sokkal többet takar. Ilyenkor a jó svéd 1) kollégáival megszakítva a munkát, 2) barátaival, rokonaival találkozik és kávéznak, nagy valószínűséggel fahéjas tekercset vagy tetszőleges süteményeket fogyasztanak mellé, és kikapcsolódnak.

Munkahelyen rendszerint két fika is történik, egy reggel kilenckor, egy pedig délután három táján. A fika nem reggeli és nem brunch, mert naponta többször is lehet kávészünetet tartani. Olyasfajta nemzeti intézménnyé nemesedett szeánszról van tehát szó, mint az angolok ötórai teája. Mindenféle más nemzet is tart kávészünetet, akkor ők is fikáznak? Nos, igen és nem.

A fika feltételei akkor teljesülnek, ha megosztjuk az élményt valakivel, és igyekszünk élvezni a dolgot: a kávét, a társaságot, a pillanatot, és hagyjuk, hogy az idő lelassuljon.

Egy remek hely a svéd fővárosban: Drop Coffe Shop, Wollmar Yxkullsgatan 10, 118 50 Stockholm

Hogy miért is terelődik a figyelem mostanában ennyire az északi népek életmódjára? Nemrégiben látott napvilágot az UNESCO jelentése a világ legboldogabb országairól, az első tízben pedig öt északi ország szerepel.

1. Norvégia
2. Dánia
3. Izland
6. Finnország
10. Svédország

A nyugati társadalom persze már a lista nélkül is látta, hogy a skandinávok jól érzik magukat a bőrükben, és nem véletlen, hogy mikroszkóp alatt kezdték vizsgálni az életmódjukat. Így vált népszerű trenddé a dán hygge és a svéd lagom, és már az olyan mikrojelenségek is kezdenek nemzetközi válni, mint a fika.

Kávékirályság Stockholmban: Kaffeverket, Sankt Eriksgatan 88.

A skandináv országokban fejlett szinten áll a kávékultúra, nem véletlen, hogy amíg a dél-koreaiak és a tajvaniak nem kezdték el komolyan venni az újhullámos kávét, nem egy barista-világbajnokot adtak a világnak. Az éves fogyasztás Svédországban fejenként kilenc kiló, illetve 864 csésze kávé, vagyis mondhatjuk, hogy megisszák a magukét.

Rengeteg pörkölő működik, és még több überstílusos, katalógusba illő kávézójuk van, szóval egy teljes kultúráról beszélünk, aminek elnevezése is van: Nordic Coffee.

A legjobb stockholmi kávézók közé a Drop Coffee, a Johan & Nyström, a Cafe Pascal, a Kaffeverket tartoznak, de a sort még hosszan lehetne folytatni.

Cafe Pascal, Norrtullsgatan 4, 113 29 Stockholm

Ahogy hyggézni is lehet Dánia határain kívül, úgy akár Svédországtól távol is kipróbálhatjuk, milyen is ez a bizonyos fika. Na de hol lehet jól féjkázni Budapesten? Összeszedtük a legjobb tippjeinket.

Ébresztő

Specialty kávézó, igényes reggeliző- és ebédelőhely – így definiálja magát a Pozsonyi utcai intézmény, ami a kiváló minőségű reggeli+kávé kombóban nagyon magasra teszi a lécet. Instagramra illő környezet, letisztult berendezés, mintha csak egy Kinfolk-ot vagy Cereal-t lapozgatnánk. Mindehhez joviális és életpozitív kiszolgálás tartozik, így aztán nem is csoda, hogy felkerültek a listánkra. A menü ehető részének zászlóshajója az omlett francia vajas vagy belga magos croissant-ba csomagolva, de kiváló a bundás kenyér tzatzikivel vagy a shakshuka. A kávék az újhullámos vonalon mozognak, laktózérzékenyeknek van növényi tej, de ezt talán említenünk sem kellene. Frissen facsart narancslé, szörpök, chai latték, ami szem-szájnak ingere.

Ébresztő, Jászai Mari tér 4/B.

My Green Cup

Az Ébresztőtől egy ristrettónyi távolságra található a My Green Cup, amely olyan trendi, hogy akár Melbourne-ben is megállná a helyét. Az analógia nem véletlen, a MGC ugyanis a My Little Melbourne-család tagja, amely köztudomásúlag az ausztráliai ihletésű kávékultúra követője, a flat white nekik nem egy ital, hanem egy életforma. Tele vannak fantasztikusan jó bagelekkel, szendvicsekkel, de a nőiesebb, vegább vonalon is vannak ajánlataik, például gyümölcsös, granolás joghurtok és egyéb nyalánkságok. Süteményekben elképesztően erősek, a cortadókat, eszpresszókat és egyebeket pedig a londoni Workshop pörkölő kávéiból készítik.

My Green Cup, Pozsonyi út 15.

Steamhouse Cafe

A Battyhány téri vásárcsarnok nem feltétlenül a leginspiratívabb környezet, de az emeletére érve egy másik világba csöppenhetünk, főleg akkor, ha valamelyik üvegkirakat melletti asztalhoz ülünk. A Steamhouse Cafe stábja feketeöves kávésokból áll, cuppingokat is tartanak, de elég komoly hangsúlyt fektetnek az ehető kínálatra is ahhoz, hogy foglalkozzunk velük. Croissant-ok, roppanós bécsi virsli, szendvicsek, alkalmanként quiche és sütemények a menü sztárjai, de rendszerint van gluténmentes tápiókapudingjuk is. Ami pedig a kávékat illeti, főként a görög Taf Coffee pörkölő kávéival dolgoznak. A hangulat itt egészen egyedi: lazulás közben ki-ki pillanthatunk a Parlamentre.

Steamhouse Cafe, Batthyány tér 5-6.

Fekete

A Fekete annyira überstílusos és annyira erőlködés nélkülien hipszter, hogy az már a flegmaság határát súrolja, így biztosak vagyunk benne, hogy a menőre dizájnolt környezetben nincs az a finnyás stockholmi grafikus, kreatív, alter művész, aki ne érezné otthon magát. A menü változatos: széles választék van pékáruból (ehhez a közelmúltban megnyitott Fekete bakery is hozzájárul), de vannak szezonális kínálataik, így mondhatjuk, hogy az összes jelöltünk közül talán itt működik a legkomolyabb konyha (esetleg holtverseny az Ébresztővel). Shaksuka, omlett, szendvicsek, joghurtok, saláták mindenféle glutén- és laktózmentes megoldások. Sütemények a sajttortától a pavlováig. A kávékínálatuk folyamatosan változik, és rendre felbukkannak náluk a legtrendibb (és legdrágább) nemzetközi pörkölők kávéi: Coffee Collective, Five Elephant, Ditta Artigianale, és így tovább.

Fekete, Múzeum krt 5.

További fika-pozitív helyek

A Röser udvarban található Kontakt apró, de csak úgy sugározza magából a trendi vájbokat. Az Espresso Embassy azért nem szerepel bővebb terjedelemben, mert a közeli CEU miatt irgalmatlanul tele szokott lenni, vadászni kell ülőhelyekre, ellenben a kávéjuk viszonyítási alap, az elmúlt hónapokban beleerősítettek pékáruban, és a sajttortájuk sírni valóan jó. Konyha nincs. A Rózsadombon található Bruberiben viszont van, és ugyan ez is aprócska hely, de kárpótolhat bennünket a menü, amin akad mindenféle tojásos étel, bécsi virsli, chia és tápiókapuding, sütemények. Az Erzsébet körúti WarmCup annyira érzi az északi szellemet, hogy már skandináv kávéheteket is tartottak, a Kelet dizájnja pedig inkább Párizst idézi, mint Stockholmot, de azt jól, a kávéjuk remek, a konyhájuk pedig kiváló.

Jó fikázást mindenkinek Budapesten!

fika | kelet kávézó | bruberi | ébresztő | stockholm

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Hatalmas világjárványnak köszönhetők a ma annyira népszerű olasz borablakok

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram