Kiderült, miért Finnország lakói a legboldogabbak az egész világon

Ha szeretnél egy kicsit javítani a hangulatodon, talán érdemes lenne egy látogatást tenni Finnországba. Kiderült ugyanis, hogy a legboldogabb emberek arrafelé élnek, a kérdés már csak az, hogy miért éppen ők?

Hetedik alkalommal készült el a World Happiness Report, amiből sorozatban másodszor kiderült, hogy a finnek a legboldogabbak az egész világon. Valamit tehát nagyon tudnak ott a messzi északon.

Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a finnekbe egyszerűen kódolva van a boldogság, a kutatók szerint azonban nem ez a helyzet. A felmérésből az derült ki, hogy a finnek ugyan boldogabbak, mint az ország más nemzetiségű lakosai, ám a Finnországban letelepedett bevándorlók is a világ legboldogabb bevándorlóinak számítanak. Tehát mindenki boldog az ezer tó országában, függetlenül a származásától.

A titok nyitja nem a finn DNS-ben rejlik, sokkal inkább abban, hogy miképpen élik az életet.

Mindezt kiterjeszthetjük a szomszédos országokra is, a jelek szerint a hideg és sötét telek ellenére a skandináv országok lakói a legboldogabbak. Finnországot Dánia, Norvégia, Izland és Hollandia követik a rangsorban.

A kutatásban összesen 156 országot vizsgáltak az alapján, hogy az ott élő polgárok mennyire érzik magukat boldognak az olyan kategóriákat illetően, mint például jólét, várható élettartam, szociális háló, döntési szabadság és kormányzati korrupció.

Amíg a skandinávoknak van oka ünnepelni, addig a világ egyéb területein élők már kevésbé optimisták. Ha az egész világ boldogságindexét vizsgáljuk, az elmúlt években bizony romlott a hangulat, az egyik legnagyobb zuhanás Indiában érzékelhető, de Ázsia egyéb területein és Afrikában is nőtt az aggodalom, a szomorúság és a harag.

Ez is érdekelhet:

Március vége van, vagyis most kell elindulni becserkészni a sarki fényt!

Adunk néhány hasznos tanácsot azoknak, akik még nem látták a sarki fényt, de szeretnék megcsodálni a látványos égi jelenséget.

(Képek: Getty Images)

finnország | szomorúság | riport | legboldogabb | nemzet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom