Tíz európai város, ami a szakértők szerint a legjobb választás idén

A Resonance Consultancy minden évben megvizsgálja Európa száznyolcvan városát, hogy az éjszakai életétől kezdve a facebookos bejelentkezések számán át egészen a repülőterek megközelíthetőségéig összehasonlítsa őket. A kapott eredmények alapján rangsorolják a helyeket, így végül kiderül, melyek azok az úti célok, amelyek az adott évben tényleg kihagyhatatlanok. 

A jelentés már második éve hozza ki győztesnek Londont, mely huszonhét szempontból tizenkettőben az első helyen végzett. Kiemelkedően jónak ítélték a közlekedési hálózat bővítéséért tett erőfeszítéseket, és azt is, hogy számos remek új étterem nyitott meg az Egyesült Királyság fővárosában a közelmúltban.

A második helyen a 2024-es nyári olimpiának otthont adó Párizs végzett, amely azonban nem csak a világverseny miatt került a dobogó második fokára. A város sokat tesz a levegőminőség javítása érdekében és ösztönzi a környezetbarát közlekedési eszközök használatát is.

A bronzérmes Berlin lett, amely a tavalyi hetedik helyről indulva négy helyet tudott javítani köszönhetően élénk kulturális életének, remek fesztiváljainak és nagyszerű klubjainak.

A Resonance szerint ezek Európa legjobb városai 2024-ben:

    1. London, Egyesült Királyság
    2. Párizs, Franciaország
    3. Berlin, Németország
    4. Róma, Olaszország
    5. Madrid, Spanyolország
    6. Prága, Csehország
    7. Barcelona, ​​Spanyolország
    8. Amszterdam, Hollandia
    9. Isztambul, Törökország
    10. Milánó, Olaszország

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)

Európa | london | rangsor | párizs | lista

FOLYTASD EZZEL

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Titkos helyek, amiket csak a hajósok ismernek Horvátországban

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram