A kínai őszi szünetben megrohamozta a látványosságokat a kiszabadult lakosság.
Pár hónapja még egészen elképzelhetetlen kép tárul most elénk a kínai nagy falról: elképesztő tömeg zsúfolódott össze a Pekingből induló látványosságnál a CNN tanulsága szerint. Kínában ugyanis most kezdődött a Kínai Népköztársaság megalapításának évfordulójakor kihirdetett, október elsején kezdődő, szokásos nyolcnapos őszi szünet, amely Kínában a legsűrűbb belföldi turisztikai időszak. Úgy fest, ez a pandémia ellenére sincs másképp.
Kínában amúgy a hivatalos jelentések szerint tavasz óta nagyon alacsonyak az esetszámok: egy kilengés volt Pekingben júniusban, amire azonnal karanténnal és tömeges teszteléssel reagált az állam, így sikerült elcsitítani. A Roadster magazin főszerkesztőjének testvére évek óta Pekingben él – és olvashattunk már tőle jó tanácsokat a járvány kezdetekor –; Izing Patrik angoltanár megkérdezésünkre tegnap elmondta, hogy
hivatalosan hatvan napja nincs koronavírusos eset Pekingben, valószínűleg ezért bátorodtak fel annyira a kínaiak nyaralás tekintetében.
Amit azért elég szürreális látni a mindennap meredeken emelkedő hazai és európai esetszámok, az egyre szigorúbb és szigorúbb korlátozások heteiben.
A kínai szabályok értelmében egy méter távolságot kellene tartani és mindenkinek maszkot kellene viselnie, a képekről azonban úgy tűnik, a távolságtartás egyértelműen nem történik meg, és elég sok a maszk nélküli vagy a maszkot nem szabályosan viselő egyén.
Jelenleg a korlátozások értelmében csak harmincszázalékos lehet a legnépszerűbb látványosság kihasználtsága, az ünnep miatt azonban ezt hetvenöt százalékra emelték, azaz naponta 48 750 látogatóban szabják meg jelenleg a napi limitet a nagy falon.
Mi csak halkan gyújtunk egy füstölőt, és közben nagyon reméljük, hogy ez a nyolcnapos nyaralás Kínában nem fogja újra az egekbe lőni az esetszámokat.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: CNN, fotók: Kevin Frayer, Getty)
főszerkesztő | maszkviselés | beijing | kínai népköztársaság | attrakció | látványosság
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!