Close
Történelmi kitekintés a híres rajzfilmstúdió világába

Történelmi kitekintés a híres rajzfilmstúdió világába

A Disney mára a szórakoztatóipar talán legnagyobb, legfontosabb, de mindenképp megkerülhetetlen élőszereplős és rajzolt hősökkel operáló stúdiója. De mik voltak az első lépések? Lássuk!

 

Testvérek

 

Walter Elias Disney 1923-ban rajzfilmstúdiót alapított bátyjával Roy-al, és amint az szokás volt, saját magukról nevezték el Disney Brothers Cartoon Studionak. A jó üzleti érzék azonban semmit sem ért a világválsággal szemben: bár akkorra már több filmet készítettek, és volt stúdiójuk is, a válságon az segítette át őket, hogy 1928-ban megalkották a CsimpiStore oldalán kapható Mickey egér figuráját.

Első sikerek

A CsimpiStore szakemberei egyetértenek abban, hogy a válság után indult el felfelé a cég csillaga: 1932-ben már Oscart nyertek a Silly Symphony-val, de a mai birodalom első valódi alapkövét az 1937-ben megjelent első egész estés rajzfilmjük, a Hófehérke és a hét törpe tette le.

Innentől datáljuk a Disney-receptet: fülbemászó muzsika, vidám hangulat, komoly mondanivaló, minőségi animáció jellemezte a stúdió műveit. A jól ismert alaptörténetet a stúdió átalakította, leegyszerűsítette, ami, ismerve az eredeti Grimm történetet, egyáltalán nem is baj.

Azonban nem sokáig ülhettek a babérjaikon: két év múlva kitört a második világháború, a Disney pedig minden tudását latba vetve támogatta az amerikai háborús erőfeszítéseket, azaz olyan rövidfilmeket, rajzfilmeket gyártott, amelyek a harci kedvet és a lelkesedést voltak hivatottak fenntartani.

A háború után

A háború után tértek vissza a hosszabb lélegzetvételű filmekhez. Ekkor jelent meg az első élőszereplős filmjük, a Kincses Sziget, de folytatták a régi klasszikus mesék feldolgozását is a Hamupipőkével. Betörtek a friss médium, a televízió piacára is: 1955 óta létezik a Mickey Mouse Club, ahol többek között – jóval később – Justin Timberlake és Ryan Gosling is feltűntek.

1955 jelentős év volt, ugyanis ebben az évben nyílt meg a cég első vidámparkja is: ez az eredeti Disneyland Kaliforniában, amelyet később további parkok követtek az Egyesült Államokban (Orlando, Florida), Európában (Eurodisney), és Ázsiában (Tokió, Hong Kong és Sanghaj).

Csak felfelé

Innentől a cég szinte csak szárnyalt. Játszva túlélte alapítója 1966-os halálát: ekkor először testvére, Roy, majd egy igazgatótanács vette át az irányítást, és alakította a céget egy egyre profibban működő, egyre szélesebb portfóliójú multinacionális szórakoztatóipari vállalattá.

Friss sikerek

Természetesen volt időszak, amikor a Disney márkanév patinája kissé megkopott, de a jelenlegi elnök, Michael D Eisner vezetésével létfontosságú döntéseket hoztak meg, a cég pedig rohamtempóban növekedett tovább. 2021 novemberéig összesen 60 egész estés animációs filmet készítettek, de van kábelcsatornájuk, illetve az utóbbi időben képregényuniverzumuk (Marvel), streamingcsatornájuk is, valamint megszerezték a Star Wars-t.

Kétségtelen, hogy mára az egyik legfontosabb márkanév a szórakoztatóiparban: szinte mindenhol találkozunk a nevükkel, de sokan még mindig a klasszikus hősökért szeretjük őket.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Kanapék vásárlása innovatív módon

Melyik bőröndöt válasszam? Méret, szín és anyag

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom