Close
Sokkal egyszerűbben utazhatunk be ezentúl turisztikai céllal Ausztriába

Sokkal egyszerűbben utazhatunk be ezentúl turisztikai céllal Ausztriába

Ausztria szerdától enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokon.

A karanténkötelezettség helyett a továbbiakban elfogadnak minden olyan hivatalos igazolást, amely bizonyítja, hogy a beutazni szándékozót már beoltották vagy átesett a koronavírusos fertőzésen. Ezek hiányában továbbra is egy negatív teszt a belépés feltétele.

Bécs

Az országokat három csoportba sorolták. Az első csoportba azok az országok tartoznak – Európa legtöbb állama, köztük Magyarország is –, amelyekben alacsony a 7 napra és százezer lakosra vetített megbetegedési ráta. Ezekből az országokból már turisztikai céllal is be lehet utazni Ausztriába,

a belépés feltétele egy angol vagy német nyelven kiállított igazolás arról, hogy az illetőt már beoltották, vagy átesett a betegségen.

Amennyiben ilyen papírral nem rendelkezik a beutazni szándékozó, egy negatív koronavírusteszt is elegendő a belépéshez, mely PCR-teszt esetén nem lehet régebbi, mint 72, antigén teszt esetén pedig 48 óra.

A második csoportba azok az országok tartoznak, amelyeket Ausztria jelenleg a járványügyi mutatók szerint még magas kockázatúnak sorolt be, a harmadik csoportba az úgynevezett „vírusmutációs területté” nyilvánított országok – India, Brazília és a Dél-Afrikai Köztársaság – tartoznak.

Salzburg

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy minden olyan oltás tényét igazoló papír feljogosít a belépésre, mely az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által már engedélyezett vakcinával történt. Ezek szerint a Szputnyik V vakcinával beoltottak oltási igazolványa nem érvényes Ausztriában, míg a Sinopharm vakcinát kapók igazolása igen, hiszen míg az oroszt nem, a kínai oltóanyagot a WHO már jóváhagyta. Az osztrák egészségügyi minisztérium honlapjáról letölthető rendelet viszont nem tartalmaz semmiféle utalást az oltóanyag származási helyére vonatkozóan.

(Forrás: MTI)

 

koronavírus | ausztria | oltás

FOLYTASD EZZEL

Kiakadtak a budapestiek az idei adventi villamoson

Ezekben a városokban garantáltan magával ragad a karácsonyi hangulat

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram