Úgy alakították át ezeket az épületeket, hogy rájuk sem ismerni

Hét zseniális példa a világ különböző tájairól.

A platóni ideatan szerint mindennek van bennünk egy változatlan, örök ősképe, ami által összekapcsoljuk a világ anyagilag különböző dolgait. Valahogy így ismerünk fel egy házat is: habár millióféle megjelenési formája miatt lehetetlen egységes definíciót létrehozni a ház fogalmának leírására, mégis felismerjük egy-egy épületben a házat. Most következő építészeink még egy szinttel feljebb lépnek a dologi világ mögött vibráló, lényegi ideák felismerésében: ezek a tervezők ugyanis szinte bármilyen, eredetileg szögegyenest eltérő funkciójú épületben képesek meglátni az otthonná tétel lehetőségét. Most ilyen izgalmasan újragondolt és átalakított tereket mutatunk a világ minden tájáról, amelyek bebizonyítják: minden épület mögött felsejlik az otthon ideája.

Az építészet egyik legérdekesebb jellemzője, hogy egyszerre tölt be praktikus és esztétikai funkciót is úgy, hogy mindeközben reflektál arra a korra és társadalmi igényre, amelyben születik. Így jött létre nagyon sok olyan épület, amely évszázadokig fontos szakmáknak biztosított helyszínt – majd az ipari és technológiai fejlődéssel számos ilyen szakma eltűnt, az épületek viszont máig megmaradtak.

Ilyenek például az amszterdami hídházak is, melyek története egészen Rembrandt koráig nyúlik vissza. Ezekben a hídházakban laktak évszázadokig a hidak nyitásáért és zárásáért, valamint a hídpénz beszedéséért felelős hídmesterek. Mára ez a foglalkozás megszűnt, az üresen álló hídházakban pedig a Space and Matter építészei és a Lloyd Hotel alapítói a városvezetéssel közösen meglátták a lehetőséget, hogy prémium lakosztályokká alakítsák ezeket a funkciójukat vesztett épületeket. Így jött létre a Sweets Hotel projekt, melynek keretében huszonnyolc hídházat egyedi és elbűvölő szállássá alakítottak: nincs köztük két egyforma, de mindegyikben közös, hogy egytől egyig tökéletes helyek pár vízparti este eltöltéséhez a holland fővárosban.

A modern dizájn és a helyi kézművesség találkozott abban a kínai luxusszállodában is, amelyet egy cukormalomból alakították át a festői Li folyó partján. A Jangsuo zöldellő mészkődombjain álló, 1960-as években épített cukornád-feldolgozó üzemet bezárása után a teljes lebontás fenyegette. Szerencsére azonban egy másik terv kapott zöld utat: a gyárépületrészeket teljeskörűen felújították és modernizálták. Így született meg a Hotel Alila Yangshuo, ahol az ötcsillagos szolgáltatások mellett a legfinomabb koktélokat az egykori cukormalom lenyűgözően szép présházában fogyaszthatjuk el.

Ipari épületekből szállást létrehozni nem tűnik szentségtörésnek, templomból magánrezidenciát átalakítani viszont elsőre határosnak tűnhet a blaszfémiával. Ez azonban az elképesztően stílusos spanyol otthon egy percig sem tűnik istenkáromlásnak, pedig egy tizenhatodik századi, apró templomból alakították át. A baszkföldi kis templom állaga a huszadik században erősen romlani kezdett, a kétezres évek elejére a teljesen elhagyatottan szomorkodó épületnek a teteje is beomlott. Egy helyi művész viszont meglátta a lehetőséget a haldokló épületben, és a Garmendia Cordero építésziroda segítségével harangtornyostul-mindenestül művészien szép lakóotthonná alakították úgy, hogy a felújítás során mindvégig tiszteletben tartották az eredeti szerkezetet és az épület múltját is.

Teljesen megváltoztatni egy épület funkcióját már önmagában izgalmas vállalkozás, de úgy hozzátenni egy extra tulajdonságot, hogy közben még eredeti szerepét is betölti, különösen szép. Ilyen a Kanári-szigeteken százötvenhárom éve álló Faro Cumplida világítótorony, mely többéves revonálást követően egyszerre maradt meg működő világítótoronynak és vált luxusszállássá. A prémium lakosztályok és a feszített víztükrös medence élvezete mellett érdemes megmászni a világítótorony százötvennyolc lépcsőjét is, ugyanis a harmincnégy méter magas épület tetőteraszáról félelmetesen szép kilátás nyílik az Atlanti-óceánra.

Van azonban olyan, amikor több mint örömteli, hogy az eredeti funkció semennyire sem marad meg egy átalakított épületben. Ez a német szálloda pontosan ilyen, ugyanis korábban börtönként szolgált az épület. Az 1845-ben megnyílt offenburgi fegyházba annak idején elsősorban szabadgondolkodókat zártak, és egészen 2009-ig működött börtönként az épület. Az évekig üresen álló épületet ezután egy hároméves felújítási program keretében átalakították szállodává, így mostantól önszántukból bejelentkező vendégeket fogadnak a hotellé lett börtönben.

A Hotel Libertyben a tervezők egy pillanatig sem akarták letagadni az eredeti funkciót: beépítették a cellaajtókat, egyes ablakokon pedig a rácsokat is megtartották az autentikus hangulat jegyében – de természetesen a finom jelzéseken túl a szálloda egy modern, stílusos és vidám hotel, ahová kicsit sem büntetés foglalni néhány éjszakát.

Ugyancsak izgalmas, hogyan lehet ötcsillagos élménnyé emelni egy elhagyatott benzinkutat; az Al Faya Lodge és az Al Bait Hotel esetében pontosan ez történt. Az üresen álló, régebben üzemanyagtöltő-állomásként és közértként működő épületegyüttest az Anarchitect építésziroda vette kezelésbe, hogy végül egy sósvízű sparészleggel és kültéri medencével felszerelt, bámulatosan elegáns ötszobás butikhotellé váljon az Egyesült Arab Emírségek Maliha sivatagában. A benzinkutat már nyomokban sem látjuk az épületben, azt viszont nagyon is, hogy miért jelölték számos építészeti nívódíjra a projektet a tavalyi évben.

A lenyűgöző funkcióváltások és épületmegőrzések sorában különleges ékkő egy tasmán butikhotel és eredeti épületének izgalmas története. A Pumphouse Point nevű szállás a St. Clair-tavon kétszázötven méterre benyúló út végén fekszik, és eredetileg vízerőműként épült meg a negyvenes években. A többemeletes épület célja az lett volna, hogy a vízenergiát hasznosítva táplálja a közeli Tarraleah erőművet – sohasem töltötte be azonban a neki szánt funkciót, így egészen a kilencvenes évekig csak karbantartási célból kapcsolták be az vízerőművet, majd teljesen leállították.

A tasmán önkormányzat indusztriális történeti értéke miatt viszont nem akarta lebontani az épületet, hanem új funkciót keresett számára. A sikeres pályázat végül egy szállodai projekt lett, így a gyönyörű épületet, valamint a varázslatos természetet most egy tizennyolc szobás butikhotel vendégeiként élvezhetik azok, akik Ausztrália legmélyebb tavának szívében szeretnének egy high end exerőműben megszállni.

Az elmúlt években az otthonná átalakított épületek kategóriájában a népszerűség olajága kérdés nélkül a pajtaházakat illeti. A jelenség nagyon értelemszerűen született: adott egy használaton kívüli, óriási pajta – miért bontsuk le, ha némi ráfordítással lakóházzá alakíthatjuk? A praktikus döntés viszont nem várt esztétikai ámulatokkal járt, ugyanis ezek a szabadon hagyott, nyers épületszerkezetek, a falakból áradó rusztikus melegség és a bámulatos belmagasságok igazából az indusztriális loftok vidéki újraértelmezéseivé váltak.

Nem véletlen, hogy egy csapásra elképesztően népszerűek lettek a pajtákból, istállókból, régi mezőgazdasági épületekből átalakított házak, akárcsak ez az öreg pajtából átalakított, stílusos québeci nyaraló. A trend végül úgy kicsúcsosodott, hogy már azok is pajtaházakat szerettek volna, akiknek egyébként nem volt semmilyen pajtájuk – ezzel pedig megszületett a pajta jellegű ház fogalma, ami a vidéki gyökerekre vágyó városi ember számára adott gyönyörű építészeti válasz.

És lehet, hogy idővel megszületik a vízerőmű jellegű ház vagy a világítótorony jellegű otthon fogalma is? Ezeket a projekteket elnézve közel sem lennénk meglepve – és ami ennél is legfontosabb, hogy nagyon nem is bánnánk.

dizájn | ház | ingatlan | pumphouse point | yangshuo

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom