Különleges élelmiszerek és atmoszféra: Tíz év után új Culinaris-üzlet nyílt Budapesten

A Culinaris új egysége minden eddiginél nagyobb vásárlótéren, a decemberben átadott Culinaris Wine&Spirit shoppal együtt több mint négyszáz négyzetméteren várja a gasztronómia kedvelőit a budapesti Hegyvidék Bevásárlóközpontban. Az áprilisi nyitást követően a márka immáron három különböző lokáción érhető el.

A hazai prémium gasztronómia egyik legjelentősebb szereplőjének üzleti tervei között már régóta szerepelt a bolthálózat bővítése. A lokáció kiválasztásánál fontos szempont volt a Hegyvidék Bevásárlóközpont és a Culinaris márka értékeinek hasonlósága. Az új üzletben is a Culinaris-boltok atmoszféráját tapasztalhatják meg a vásárlók, a termékek olyan vásárlói utak mentén kerültek a polcokra, mintha a részlegek között sétálva egyik országból a másikba jutnánk át a különböző tájak jellegzetes ételein és italain keresztül.

A Culinaris azzal a küldetéssel indult, hogy Magyarországon is elérhetővé tegye a különböző kultúrákra és tájakra jellemző élelmiszereket, italokat, fűszereket és alapanyagokat. Az Otthon a világ ízeiben szlogen jól visszaadja a missziójukat, amelynek keretében immár közel húsz éve teszik lehetővé, hogy otthonunk kényelméből élhessük át a távol-keleti, mediterrán és számos más konyhakultúra jellegzetes vonásait.

Választékban nincs hiány, hiszen mára már ötszáz márka és tízezernél is több termék érkezik a világ különböző tájaiból a Culinaris polcaira, amelyek itthon máshol csak nehezen, vagy egyáltalán nem megtalálhatóak.

 

A hegyvidéki üzletnyitás nem pusztán egy új bolt megvalósulása, hanem a Culinaris márka megújulásának egy mérföldköve. Az elmúlt időszak munkájának célja, hogy a Culinaris egy szélesebb vásárlói réteget szólítson meg, prémium szupermarketként az a hely legyen, ahol az alkalmi, különleges élelmiszerek beszerzése mellett a mindennapi bevásárlás is elintézhető.

A magas minőség továbbra is a legfontosabb ismérvünk, de mostanra kialakítottunk egy hétköznapi vásárlást támogató kínálatot is. Szorosan együttműködünk magyar termelőkkel, mert hiszünk abban, hogy a magas minőség itthon is elérhető. Zöldség-gyümölcs részlegünkön például nemcsak ananász és mangó található a trópusokról, hanem a legjobb magyar eper vagy paprika is. Hazai termelőkkel dolgozva indítottuk el saját márkás termékeinket is, mint a Culinaris méz, mikrozöldek és kefír. Annak érdekében, hogy a teljes bevásárlás megvalósulhasson üzletünkben, non-food termékekkel, többek között tisztálkodási és konyhai eszközökkel bővítettük kínálatunkat” – összegezte Varga Ákos, a Culinaris ügyvezető igazgatója.

A Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyílt Culinaris egységben különleges bolti atmoszférával találkozhatunk, ahol gondosan tervezett vásárlói utak mentén, praktikus sorrendben lehet beszerezni a szükséges élelmiszereket.

A kényelem mellett az esztétikum is fontos szerepet kapott; a különböző részlegek között sétálva teljesen úgy érezhetjük, hogy egyik tájból, kultúrából a másikba csöppenünk át az izgalmas fűszerek, mártások, egzotikus gyümölcsök és autentikus tejtermékek körében.

A külcsín mellett a barátságos hangulat is vonzza a vásárlókat. Az üzletbe betérve szívélyesen fogadnak minket a szakértő értékesítők és italspecialisták, köztük sommelierek. Ha a termékek között elvesznénk, tőlük útmutatást kérhetünk, hogy milyen típusú bort ajánlanak a kiválasztott húshoz, vagy éppen milyen krémet javasolnak a Culinaris pékségben frissen készített, omlós pékárukhoz. A szakértelem egy kiemelten fontos márkaérték, nemcsak a hobbiszakácsok vagy gasztroturisták számára, de a professzionális séfek és éttermek irányába is a legmagasabb szintű kiszolgálást kínálja a Culinaris csapata.

 

Bár a Culinaris elsődleges célja a kezdetek kezdetén az volt, hogy a nemzetközi konyha különlegességeit a magyar háztartások számára is elérhetővé tegye, nem feledkeznek meg a hazai termelők és termékek támogatásáról sem. A Culinaris csapata folyamatosan kutatja a magyar gasztronómiai szektor azon szereplőit, akikkel azonos értékeket vallanak: professzionalizmus, minőség, elhivatottság és szeretet a finom ételek és italok iránt.

 

Az új üzlet nyitása mellet több, jelentős vállalati mérföldkő valósult meg a közelmúltban. A társaság 2021-ben felvásárolta a France Gourmet Foods Kft.-t, amely a világ egyik legnépszerűbb piacáról, a Párizs melletti Rungis Nemzetközi Piacáról importál többek között friss hús- és halárukat, gyümölcsöket és zöldségeket. is. A két csúcskategóriás gasztronómiai szereplő egyesülését követően indul el a Culinaris Market, az új szolgáltatással mind a vásárlók, mind a B2B partnerek számára közvetlenül elérhetővé válnak az egyenesen Franciaországból érkező friss áruk.

új üzlet | gasztronómia | nyitás | élelmiszer | prémium

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom