Hat újévi gasztrobabona, hogy 2021 jobb legyen

Hosszú menüsort kell végigennie újévkor annak, aki hisz a népi babonákban, ráadásul a magyar szokások mellett számos nemzetközi tippet is begyűjthetünk, hogy szerencsések legyünk 2021-ben.

Tizenkét szem szőlő – Spanyolország

Spanyolországban nem pezsgőspohárral, hanem egy tál szőlővel várják az év utolsó pillanatait.

A tizenkét szem szőlőt ugyanis abban az ütemben kell megenni, ahogy éjfélt üt az óra. Ha ezt nem sikerül, a balszerencse vár ránk,

ha pedig véletlenül savanyú szőlőt fogunk ki, tényleg semmi jóra ne számítsunk.

Whisky – Skócia

A maximum tíz főre korlátozott szilveszteri buli szervezésekor a vendéglista összeállításánál tartsuk szem előtt a skótok babonáját!

Ha ugyanis a szőlő nem akad a torkunkon, ki kell küldenünk egy magas, sötét hajú, jóképű férfit a ház elé egy pohár whiskyvel a kezében, és meg kell kérnünk, hogy csöngessen be, és a házba belépve kívánjon jó szerencsét az új évre!

Gránátalma – Törökország

Ezt követően fogjunk egy megtermett gránátalmát, és törjük fel a küszöbön!

Minél több mag szóródik ki, annál termékenyebb, gazdagabb lesz az új esztendő.

Tteokguk – Dél-Korea

Az újévi menüsort nyissuk a dél-koreaiak kedvelt ételével!

A húslevesből, rizspogácsákból, friss zöldségekből, tojásból, sült algából és újhagymából álló levestől az ázsiai ország lakói jószerencsét remélnek.

Lencse – Olaszország

Érmeszerű formájukkal nem csak a magyar babonák szerint jelentenek pénzbeli gazdagságot a lencsék. Itáliában gyakran cotechino sertéskolbásszal szolgálják fel, amely a jólétet is szimbolizálja.

Minél többet eszünk belőle, annál nagyobbra dagad majd a pénztárcánk.

Marcipánsertés – Németország

Németországban nem kell malacsültet enni ahhoz, hogy szerencsénk legyen, bőven elég, ha az újévi menü zárásaként elmajszolunk egy marcipánsertést.

Ha sikerül legyűrnünk, garantáltan minden jóban gazdag új év vár ránk!

Ez is érdekelhet:

Karácsonyi vacsora helyett idén mással kedveskednek a spanyol cégek a dolgozóknak

Elmaradnak a céges bulik, a munkáltatók mást találtak ki.

(Fotók: Pixabay, Getty Images, Unsplash)

étel | újév | szilveszter | babona | népszokás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom