Egy kis meglepetéssel nyitnak újra Amerika nagy nemzeti parkjai

Két hónapnyi leállás után részlegesen ismét látogathatóak az ikonikus helyek.

A tekintélyes Grand Canyon első körben még óvatosan engedi vissza az embereket: május 15–18-ig, reggel hat és délelőtt tíz óra között fogadja csak a látogatókat, akik kizárólag a park déli bejáratán közelíthetik meg a látványosságot.

Megnyitnak néhány kilátópontot, kiszolgáló helyiséget, illetve piknikezni is lehet, ellenben néhány jelentősebb kiránduló útvonal továbbra is zárva marad.

A nagy hír pedig az, hogy nem kell belépőjegyet fizetni.

Mivel a vendéglátó egységek nem nyitnak ki, ezért a park vezetői arra kérik a látogatókat, vigyenek magukkal elegendő ételt, folyadékot és kézfertőtlenítőt is.

A szintén hatalmas méretű Yellowstone Nemzeti Parkot három lépcsőben tervezik újranyitni: május 18-ától a Wyoming államhoz tartozó déli és keleti bejáraton közelíthetőek meg a terület kedvelt pontjai, a Grant Village, a Yellowstone-tó és az Old Faithful-gejzír. Igénybe vehetőek a pihenő- és mellékhelyiségek mellett az önkiszolgáló-benzinkutak is. A második fázisban nyitják majd a táborhelyeket, a kempingeket és az ételkiadókat, a harmadikban jönnek a hotelek, az éttermek és csoportos buszos túrák.

Az USA további világhírű parkjai közül fokozatos újtanyitással és ingyenes belépéssel készül a Utah-ban található Zion Nemzeti Park, amely már akár tizenkét fős csoportokat is fogad, korlátozottan elérhető a Grand Teton Nemzeti Park, a Great Smoky Mountains Nemzeti Park pedig huszonhat államból vár látogatókat. Mindenhol kötelező a megfelelő távolság és az egészségügyi előírások betartása.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Unsplash)

 

 

 

 

Grand Teton Nemzeti Park | Great Smoky Mountains Nemzeti Park | grand canyon | újranyitás | látogatható

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom