Mariupol gyakorlatilag már nem létezik – A város 90 százaléka elpusztult a háborúban

Ahogyan arra a Roadster is felhívta a figyelmet, Norman Foster építész egy elit csapatot állítana össze, hogy újjáépítsék Harkiv városát. Slava Balbek, a Balbek Bureau helyi építészeti stúdió munkatársa szerint azonban elhamarkodottak ezek a tervek.

Az ukrán építész a Dezeen-nek adott interjújában rámutatott arra, hogy a bombázás még nem ért véget, így tulajdonképpen nem is érti azt, hogy brit kollégája hogyan kívánja meghatározni a munkakörét úgy, hogy a pusztítás mértékét nem ismeri. Éppen ezért úgy véli, hogy

túl korai bárkit is bevonni egy újjáépítési munkába, ezek a tervek egyelőre száz százalékig hatástalanok.

Balbek szerint ahhoz, hogy  Ukrajnát hatékony módon újjáépíthessék majd, először a források megfelelő elosztására van szükség. Örül annak, hogy sokakat foglalkoztat a kérdés, ugyanakkor meggyőződése, hogy

nem lehet több százmilliót belefektetni egyetlen város újjáépítésébe, miközben minden környező településen hatalmasak a károk.

Az orosz invázió február 24-i kezdete óta az épületek mintegy 25 százaléka megsemmisült Harkivban, ezek között pedig létfontosságú infrastruktúrák és mintegy harminc műemléki helyszín is megtalálható. Mivel a bombázások még nem értek véget, a károk tovább fognak növekedni.

Balbek ugyanakkor rámutatott arra is, hogy számos más város is hasonló vagy még nagyobb mértékű pusztulásnak van kitéve,

a becslések szerint Mariupol épületeinek kilencven százaléka megsérült vagy megsemmisült.

Az ország újjáépítéséről az ukrán elnök is beszélt már. Zelenszkij nemzeti újjáépítési stratégiájának első szakaszában ideiglenes menedékhelyeket építene azok számára, akiknek otthona lakhatatlanná vált. Az egyik ilyen központot Balbek tervezte Kijev közelében egy moduláris menekültfalu mintájára.

(Forrás: Dezeen, fotók: Getty Images)

háború | újjáépítés | bombázás | ukrajna | harkiv

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom