Még egy nap sem telt el, és máris újabb két megye került át vörös besorolásba Ukrajnában

Pedig azt mondták, tizenhárom megye lesz október végén a maximum, most egy nap alatt meggondolták magukat. 

Ukrajnában újabb két megyével bővült a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös kategóriában lévő régiók száma, így már a megyék túlnyomó többsége, 24-ből 15 lesz ebben a kategóriában – közölte szerdán Oleh Nemcsinov kabinetminiszter.

A kijelentés azért is nagyon riasztó, mert kedden még azt mondták, tizenhárom megye lesz csak vörös besorolású, gyakorlatilag egy nap sem telt el, és még két megyét is ide tettek át.

A kormány válságstábjának döntése értelmében a régióban október 30-tól lépnek életbe a kategóriára vonatkozó korlátozások.

Az ide sorolt térségekben csak azok látogathatják a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató-központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat, akik megkapták a védőoltás mindkét adagját, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, amelyekben az alkalmazottak száz százaléka teljesen védett.

A főváros, Kijev egyelőre maradt az eggyel alacsonyabb kockázatot jelző, narancsszínű kategóriában, Kijev megye viszont – ahogyan a nyugati országrészben lévő Lviv megye is – szombattól átkerül a vörös kategóriába.

Utóbbiban már készülődnek a zárlatra, a megyeszékhelyen, Lvivben (Lemberg) az őszi szünet végétől, november 1-jétől áttérnek az iskolákban a távoktatásra, és csak az óvodák lesznek nyitva.

Kárpátalja még a legenyhébb kockázatot jelző sárga kategóriában van, de a megyei kormányzói hivatal tájékoztatása szerint az ottani kórházak is lassan telítődnek koronavírusos betegekkel. Azt viszont hozzátették, hogy csak akkor készülnek bevezetni zárlatot Ukrajnában, ha minden régió vörös besorolásba kerül.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

ukrán | járvány | kijev | szigorítás | kárpátalja

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom