Nagyon komoly összeg gyűlt össze a lányoknak az idei UNICEF Pop-Up Store-on

Úgy lehetett menő ruhákat vásárolni, hogy azzal a gyerekházasságok és a nők irástudatlanságának felszámolásáért is tehessünk.

Hatalmas sikerrel zárult az UNICEF Magyarország jótékonysági gardróbvására: a közel ezer vásárlónak köszönhetően, a vírushelyzet ellenére, a tavalyi bevételt közel megduplázva 11 201 230 forint gyűlt össze, amelyet teljes mértékben az UNICEF lánygyermekeket segítő programjaira fordítanak. Az E.ON Hungária Csoport pedig egymillió forintért vásárolta fel a Pop-Up Store-ban megmaradt ruhákat, amelyeket az UNICEF Magyarország Kilátó Programja és az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével juttat el a rászorulókhoz.

A népszerű gardróbvásárt második alkalommal rendezték meg, és idén is hatalmas sikert hozott. Összesen bruttó 11 201 230 forint gyűlt össze, ami a tavalyi 6,7 millió forintos bevétel közel kétszerese. A háromnapos Pop-Up Store-on – melynek háziasszonyai Mihalik Enikő, világhírű topmodell, valamint Blaskó Nikolett, a hazai reklámszakma kiemelkedő alakja, az ACG Reklámügynökség ügyvezetője és az UNICEF kurátora voltak – idén a vadonatúj és alig használt női ruhák, kiegészítők mellett férfi- és gyerekmodellek is várták a vásárlókat. Az elérhető áron beszerezhető termékek között rengeteg hazai tervezői darab is várta az érdeklődőket, hiszen hatvanöt hazai dizájner csatlakozott a jótékonysági akcióhoz.

Az idei év a széles kínálat és a hazai tervezők kiemelt részvétele mellett más meglepetést is tartogatott: a jótékonysági vásárt egy különleges aukció előzte meg, ahol huszonhárom egyedi luxus darabra lehetett licitálni. Az online árverésből 1 679 000 forint gyűlt össze, amelyből a gardróbvásár bevételével együtt az UNICEF lánygyermekeket segítő programjait támogatják a szervezők.

A világhírű szupermodell, Mihalik Enikő idén második alkalommal volt háziasszonya a vasárnap lezárult jótékonysági akciónak. „Nagyon jó volt látni, hogy az akció megmozgatta az embereket, és a tavalyihoz képest hatványozottan több felajánlás érkezett, de arról álmodni sem mertem volna, hogy ekkora összeg gyűlik össze. Az UNICEF a teljes bevételt azon programjaira fordítja majd, melyekkel tovább harcolhat például a gyerekházasság intézményének felszámolása és a női írástudatlanság ellen, valamint támogathatja a fiatal nőket abban, hogy kibontakoztathassák tehetségüket.”

A három nap alatt a vásárlók a legszigorúbb higiéniai előírások betartása mellett, rögzített idősávokban vásárolhattak a H&M bemutatótermében. A nyitónapon az üzleti élet számos kiemelt szereplője megjelent, akik a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében nemcsak számos saját ruhát és kiegészítőt ajánlottak fel, de a helyszínen maguk is vásároltak az alig használt darabokból, hogy felhívják a figyelmet a tudatos vásárlás jelentőségére.

„Felelős vezetőként és a hazai divatipar elkötelezett támogatójaként nagyon jó volt látni ezt a páratlan összefogást a vásárlók, a hazai tervezők és az üzleti élet szereplői közt ezért a nemes ügyért. A koncepció kialakításakor fontos volt, hogy a jótékonyság mellett a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás is hangsúlyt kapjon az eseményen. Bízom benne, hogy a nagy sikerre való tekintettel még több ilyen kezdeményezéssel találkozhatunk majd a jövőben” – mondta Blaskó Nikolett, az ACG Reklámügynökség ügyvezető-alapítója és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) elnöke, aki kurátorként segíti az UNICEF Magyarország munkáját.

„Köszönjük Blaskó Nikolettnek és Mihalik Enikőnek a fáradhatatlan munkájukat, a felajánlóknak az önzetlen segítséget, a vásárlóknak pedig azt, hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus eredményhez. A divat arról szól, hogy színt és örömöt csempésszen a mindennapjainkba. Akik részt vállaltak ebben a kezdeményezésben, sokat tettek azért, hogy színt és szépséget vihessünk fiatal lányok életébe. Hiszem, hogy a Pop-Up Store-ban mindenki jól járt, a vásárlók remek darabokat találhattak, a világ pedig ismét egy kicsit jobb hely lett. Az UNICEF-nél a vásáron összegyűlt összeggel folytatjuk azt a megkezdett munkát, amelynek eredményeként 25 millió gyerekházasságot sikerült már megakadályozni az elmúlt években, és 43%-kal csökkent az írástudatlan fiatal nők száma” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom