Amerika meglépte azt, amire számítani lehetett az orosz repülőgépeket illetően

Az Egyesült Államok lezárja légterét az orosz repülőgépek elől, miután az elmúlt három napban több szövetséges ország is így tett.

Joe Biden amerikai elnök az Unió helyzetéről szóló beszédében ismertette a lépést.

"Bejelentem, hogy szövetségeseinkhez csatlakozva lezárjuk az amerikai légteret minden orosz járat előtt, tovább szigetelve Oroszországot, és további nyomást gyakorolva gazdaságára" – mondta Biden.

Oroszország várhatóan hasonlóképpen fog cselekedni, és kitiltja a légteréből az amerikai gépeket, ahogyan azt már megtette az orosz járatokat kitiltó több mint harmincöt országgal szemben.

Jelenleg egyetlen amerikai utasszállító gép sem repül Oroszországba, de az orosz légtér lezárása érinti azokat a járatokat is, amelyek az Ázsia és Észak-Amerika közötti útvonalakon repültek el az ország felett.

Biden bejelentése javarészt az orosz légitársaságok teherszállító járatain kívül nem sok mindent befolyásol, de a (valószínűsíthetően) kölcsönös tilalom havonta körülbelül háromszáz, nagyrészt teherszállító járatot érint, melyek többsége valamivel hosszabb útvonalon kerülheti el a kelet-orosz légteret.

(Forrás: The Points Guy, fotók: Pixabay)

oroszország | háború | amerika | légtérzár | egyesült államok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom