Kiderült, hogy a magyarok háromszor annyira szeretnek utazni, mint az európaiak

És azt is megtudtuk, melyik napon és melyik órában szeretünk a legjobban repjegyet venni. Nagy összesítő jön az idei utazási adatokból!

Globálisan és európai szinten is nőtt az utazási kedv, de hazánkból extrémen megnövekedett a repülőjegyfoglalások száma:

ennek eredményeképp 155%-kal többen repültek idén Magyarországról, mint 2019-ben.

Előnyben részesítettük a miniszabikat, és az olasz kultúrát, pizzát és pastát faltuk idén a leginkább a többi nemzethez hasonlóan. A rövid, 1–1499 km közti járatokért kevesebbet kellett fizetnünk idén, de az ennél messzebbi úti célokért idén jobban a zsebünkbe kellett nyúlni. A cseh utazási technológia cég összesítése kitér arra is, hogy míg világszinten a legtöbben hétfő este 8-kor vettek repülőjegyet, addig a magyarok leginkább kedd este hétkor foglaltak. A legforgalmasabb napok június 14., augusztus 17. és szeptember 9. voltak, ekkor indultak a legtöbben repülővel Budapestről.

A Kiwi.com utazási technológiai cég adatai alapján 2022 lesz az első olyan év, amikor többen utaznak, mint a koronavírus-járványt megelőzően. Többévnyi tervezgetés után tehát idén már a valós foglalási adatok is tükrözik a keresések erőteljes emelkedését.

Globálisan 57%-kal, Európából 68,4%-kal, Magyarországról pedig 155%-kal több utas szállt fel 2022 első tizenegy hónapjában, mint 2019 egészében.

A magyarok a világ 135 országába repültek idén a Kiwi.comon keresztül, az eddig összesített adatok alapján a repült kilométerekhez pedig egy százalékban járultunk hozzá. Az éves összesítés globálisan, európai és magyar szinten is bemutatja, hogy hány keresést végeztünk, mennyit foglaltunk, hová utazunk volna a leginkább, és hogy valójában mely városokba, országokba foglaltunk. Az éves összesítő adatok mellett a repülési trendriport kitér az utazási preferenciák ismertetésére is, és kiderülnek olyan érdekességek is, hogy vajon melyik nap melyik órájában történt a legtöbb foglalás.

Hazánkból extrémen megnövekedett a repülőjegy-foglalások száma

2022 első tizenegy hónapjában a globális foglalások már 53%-kal meghaladták a 2019-es pandémia előtti volumeneket, a Kiwi.comon végzett keresések száma pedig már 31 milliárdnál jár szemben a megelőző év 20,4 milliárdos összértékével. A legkeresettebb úti célok között London, Isztambul, Barcelona, Bangkok és Párizs szerepelnek.

Az európai adatok hasonlóan alakulnak. A foglalások 65%-kal nőttek 2019-hez képest, a keresések pedig majdnem 15 milliárdnál tartanak (a 2019-ben közel 9 milliárdos értékhez képest). A legtöbbet keresett úti célok Barcelona, London, Isztambul, Párizs, Palma de Mallorca, de olyan tengerentúli célpontok is szerepelnek rajta, mint Bangkok, Dubaj és New York. Budapest is rajta van az Európából top húsz legkeresettebb városok listáján, méghozzá a 18. helyen.

A magyar adatok szerint a hazai utazási kedv extrémen kiemelkedő: idén december 1-ig 153%-kal többen vettek repülőjegyet, mint 2019-ben. A keresések száma már tizenegy hónap alatt meghaladta a 176 milliót, ami majdnem háromszorosa az összes 2019-es keresésnek. A magyarok által a leginkább keresett városok a következőek: Barcelona, Párizs, London, Milánó, Róma.

Olaszország a favorit

A globális foglalási listák élén egymás után három évben, egészen 2021-ig az Amerikai Egyesült Államok állt, de a 2022-es beutazási korlátozások miatt idén a harmadik helyre csúszott az eddigi repülőjegyeladási adatok alapján, és első helyét Olaszországnak adta át. A második helyen Spanyolország végzett a globális összesítésben. Törökország tavaly az első öt legkeresettebb ország közt volt, hiszen a világjárvány idején fő összeköttetési csomóponttá vált, de a világ más nagy csomópontjainak újbóli megnyitásával idén a nyolcadik helyre esett vissza. A délkelet-ázsiai úti célok a világjárvány alatt szigorú beutazási szabályokat hoztak, és csak későn tértek magukhoz. Idén kezdtek a dobogó csúcsa felé törni, és ez a tendencia jövőre csak folytatódhat.

Az európai utazók keresései a tengerentúli úti célok iránti érdeklődést mutatják, de ez nem tükröződik az általuk tett foglalásokban. Spanyolország és Olaszország országos szinten három éve tartja a vezető pozícióját, és egyelőre hasonló tendencia látható 2023-ra is. Őket követik más nagy európai országok, mint az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország. Új szereplő a 2022-es top öt listán Lengyelország. Városi szinten Barcelona visszakerült az első háromba, miután az elmúlt két évben kiesett onnan, így Londont és Milánót követi a dobogón.

A magyarok foglalási listája városok szintjén megegyezik a keresési listával, csupán a sorrend nem ugyanaz. Ez alapján idén november végéig a legtöbbünk Londont kereste fel, amelyet Párizs, Barcelona, Milánó és Róma követtek. Az országok listáját – a globális és európiai adatokhoz hasonlóan – nálunk is Olaszország vezeti. Spanyolország és az Egyesült Királyság kerültek még a dobogóra, Franciaország és Görögország pedig éppen csak lecsúszott onnan.

Foglalási trendek és jegyárak

A leadott foglalások döntő többsége rövid távra, azaz 0–1499 km közti járatokra szólt, és Magyarországon ez különösen gyakori: tőlünk a foglalások 64%-át adták ezek a távok, amellyel elrepülhettünk pl. Milánóba, Rómába vagy akár Berlinbe is. A globális adat 54%, az európai pedig 56% ugyanerre a repülési távolságra. A közepes hosszúságú járatok (1500–3999 km) aránya globálisan 37, európai szinten pedig 38%. Magyarországról ezek a távolságok a foglalások 31%-át tették ki. Ennek megfelelően lényegesen kisebb arányban repültek tőlünk hosszabb távokra, azaz 4000 km-nél messzebbre. Hazánkból 4% ez az arány, míg az Európából induló összes járatnak a 6%-át, globálisan pedig az összes foglalásnak a 9%-át alkotják a hosszú repülőutak. Míg 2020-ban és 2021-ben árcsökkenést tapasztalhattunk, idén már közel visszatértek a koronavírusjárvány előtti árak, sőt a közepes és hosszú távú járatok esetében némileg növekedtek is globálisan.

„Tavaly a Kiwi.comon a hosszabb távú járatok iránti kereslet a 2019-es kereslet egyharmadát tette ki globálisan. Idén úgy látjuk, hogy a 4000 km-nél messzebbre irányuló járatok 90%-ban elérik a járvány előtti szintet. A drágább jegy a megnövekedett kereslet és a megemelkedett üzemanyagár eredménye. A rövidebb járatok kevésbé érintettek az áremelkedésben, hiszen az üzemanyag kisebb részét teszi ki a jegyárnak. A hosszabb járatokon a jegy árának nagy részét az üzemanyag teszi ki, és ez az árkülönbség láthatóvá is válik” – mondta Eliska Dočkalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója.

Az árak Európában is emelkedtek 2021-hez és 2020-hoz képest, a hosszú távú járatok kivételével azonban még mindig olcsóbbak, mint 2019-ben. Az Európából induló repülőjegyek átlagosan 151 euróba kerülnek. Magyarországról is kedvezőbb a repülőjegyek átlagára idén, mint 2019-ben. Míg 2019-ben átlagosan 121 euróért repülhettünk, addig idén 107 euró volt az átlagos repülőjegyár hazánkból. A rövid utak jelentősen olcsóbbak, mint három éve, de aki 1500 km-nél többet repül Magyarországról, annak már többet kell fizetnie, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt. A rövid-, közép- és hosszú  távú repülőutak árai átlagosan így alakultak idén Magyarországról: 77 euró, 123 euró, 453 euró.

Taroltak a miniszabik

Az átlagos foglalási ablak, ami azt mutatja meg, hogy mennyire előre veszünk repülőjegyet, mindenhol megnőtt a tavalyi évhez képest, ami az utazással kapcsolatos bizalomhiányt jelzi. Magyarországon a tavalyi 24 naphoz képest idén az átlagos foglalási ablak 29 nap. A magyarok 17%-a kevesebb mint három nappal az utazás előtt foglal, kb. tizede 4–6 nappal előtte, 15%-a 1–2 héttel korábban, és szintén kb. tizede 2–3 héttel előtte. A többség, azaz kb. minden harmadik magyar az utazás előtt legalább három héttel, de maximum két hónappal előbb vesz jegyet, míg további kb. minden 10. honfitársunk már 2–4 hónappal előre tervez. Elenyésző arányban ugyan, de akadnak olyanok is, akik 4–6 hónappal (2%) vagy 6–11 hónappal (1%) előre váltottak jegyet. Ezek az arányok közel megegyezőek a globális és európai adatokkal.

A tartózkodási hosszok terén sincsenek nagy különbségek: a legnépszerűbb utazások 2022-ben is a rövid, legfeljebb háromnapos kiruccanások voltak. A magyarok 43%-a ment miniszabira. Ezt követik a 4–6 napos (29%), majd az 1–2 hetes (23%) utazások.

Nem akkor foglalunk, mint az átlag – a magyarok többsége kedd este vesz repjegyet

A legtöbben májusban foglaltak, honfitársaink 12%-a is ekkor adott le foglalást. Sőt, a napot is tudjuk: tőlünk a legtöbben egészen pontosan – a globális adathoz hasonlóan – május 10-én vettek repülőjegyet. Ám míg világszerte a szeptember 16-a volt a legforgalmasabb utazási nap, azaz összességében ekkor szálltak a legtöbben repülőre, addig nálunk a június 14-e nyert. A második legforgalmasabb utazási nap Budapestről az augusztus 17-e volt, a harmadik pedig a szeptember 9. A Kiwi.com adatai alapján Európában a legtöbb utazó április 20-án foglalta le az útját, a legtöbben pedig július 1-jén utaztak.

(Fotók: Unsplash)

repülőjegy | magyarország | olaszország | kiwi | külföld

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom