Ezt semmiképp ne felejtse el, aki utazni készül a héten

Március 15-én és a hétvégén is változások lesznek a közlekedésben az országban.

Március 15-én, szerdán másképp közlekednek a MÁV-Volán csoporthoz tartozó vonatok, buszok és a HÉV is. A kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz egy-két kocsival többet kapcsolnak, és a helyjegyek elővételi vásárlásától függően további többletkocsikkal készülnek.

A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok élhetnek a szokásos kedvezményekkel, a már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt március 14-én 10 órától 15-én éjfélig vehetik igénybe.

Aki automatából vesz jegyet,  öt százalékos kedvezményt kap, online pedig tíz százalékos kedvezménnyel lehet jegyet venni az Elvirán vagy a MÁV applikációban.

A Volánbusz és a HÉV járatai szerdán a munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint közlekednek, március 14-én és 16-án pedig a munkanapra, tanítási napra meghirdetett menetrend lesz érvényben, ugyanakkor egyes településeken a helyi járatok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek.

A hétvége elsősorban a budapestieknek és a Budapestre érkezőknek tartogat változásokat, idén először ugyanis a március 18-19-i hétvégén nyílik meg a Pesti alsó rakpart egy szakasza a gyalogosoknak, kerékpárral vagy rollerrel közlekedőknek, akik autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartot.

A Margit híd és a Közraktár utca közötti szakaszra a péntekről szombatra virradó éjszakától vasárnap 23 óráig nem hajthatnak be az autók.

A teljes átadásáig a Lánchíd és a környező járdaszakaszok továbbra is munkaterületnek számítanak, ezért a pesti rakpartszakaszon közlekedők a Széchenyi István térnél letérve az ajánlott gyalogosútvonalat használhatják, amire tájékoztatótáblák is felhívják a figyelmet.

És persze az utazásnál az egyik legfontosabb: győződjünk meg róla, hogy a jegyünk valóban oda szól, ahová indultunk.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

vonat | közlekedés | máv | változások | rakpart

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom