Valahogy így kell egy hegy lábához építkezni

Elképesztően tágas magasélet, hozzá olyan kilátással, amilyet meg is érdemel.

Az amerikai Olson Kundig építészirodától már nem egy projektet megírtunk a Roadsteren; a luxusban utazó, látványos és gyönyörű házakat tervező iroda pedig most sem okozott csalódást, ugyanis ez a Salt Lake Citynél épült villa már megint felülről súrolja a pazart.

A három pavilonból álló villa 1685 négyzetméteres; az óriási területű házban viszont bámulatos módon sikerült mégis intim tereket teremteniük az építészeknek. A hatalmas villából pedig még hatalmasabb hegyekre látni: a Quirrh, a Wasatch és az Olympus hegyek néznek farkasszemet a családi házzal.

Az első egységben található egy társalgó, egy meseszép könyvtár és egy központi átjáró, amellyel átérhetünk a második pavilonba: ott alakították ki a konyhát és az étkezőt. A harmadik pavilonban kaptak helyet a hálószobák, méghozzá gyönyörű, hosszú teraszos kilátással. Ha pedig házon kívül élveznénk az életet, egy medence és egy csodás grillező- és tűzrakóhely is a rendelkezésünkre áll.

Fantasztikus építészeti megoldások egy csodás panorámával megáldott helyen: megint jár az építészirodának a csillagos ötös!

(Fotók: Matthew Millman) 

építészet | ház | utah

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom