A gyerekeknek is kötelező a védettségi igazolás vagy a negatív Covid-teszt Franciaországban

Franciaország kiterjesztette egészségügyi védettségi igazolványra vonatkozó követelményeit a tizenkét és tizenhét év közötti gyermekekre is. Ennek értelmében a tizenkét éven felülieknek is oltási igazolást vagy  negatív Covid-tesztet kell bemutatniuk ahhoz, hogy például beülhessenek egy étterembe, meglátogathassák a Louvre-t, az Eiffel-tornyot vagy éppen a párizsi Disneylandet.

Azok a tizenkét éven felüliek, akik nem rendelkeznek koronavírus elleni védőoltással és védettségi igazolást sem tudnak bemutatni, hetvenkét órán belüli negatív Covid-tesztet kell magukkal vinniük. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik hosszabb ideig tartózkodnak Franciaországban és nincsenek beoltva, lényegében háromnaponta új Covid-tesztet kell csináltatniuk.

A gyorsteszt huszonkilenc euróba (kb. 11 ezer forintba), a PCR-teszt pedig negyvenkilenc euróba (kb. 18 ezer forintba) kerül.

A védettségi igazolást vagy a negatív tesztet be kell mutatni az éttermekben és a kávézókban kültéren és beltéren egyaránt, de szükség lesz rájuk a múzeumokban, a színházakban, a kulturális központokban, a nagy bevásárlóközpontokban, a vidámparkokban és a belföldi vonatjáratokon is.

(Forrás: Lonely Planet, fotó: Getty Images)

oltási igazolvány | covid-19 | franciaország | koronavírus | párizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom