A Verdon-kanyon látványába az is beleszédül, aki a tériszonyt hírből sem ismerte. A Franciaország déli részén lévő kanyon mélyén egy türkiz színű folyó kígyózik, néhol hétszáz méter mélyen is.
Verdon közel ötven éve az európai sziklamászás Mekkája, aki sziklamászónak tartja magát, az erről álmodik. Verdon a megmérettetés maga, hihetetlen meredek falakkal, ahol már az is teljesítmény, ha valaki a falak közelébe, azaz a sziklamászóút "beszállásához" jut. Sokszor nagyobb mutatvány, mint maga a mászás. Ráadásul gyakran nem nagyon van visszaút: aki egyszer a mélybe ereszkedett, az kénytelen a falon keresztül visszamászni.
Ezért mi a kalandot a Petit Chat, azaz kiscica nevű mászóúttal kezdtük. Ahogy a neve is mutatja, egy könnyű préda, vagyis bemelegítésnek pont jó. Ide már két ereszkedéssel (kötéllel) le lehet jutni, és a kanyon alja sem egy keskeny párkány – ami egyébként Verdonban elég gyakori –, hanem annál kicsit szélesebb "terasz" (bozótot jelent, nem egy korlátokkal védett helyet). A mászótársam egy Anne nevű ardeche-i francia lány, nagyon jó sziklamászó, jó fej, kedves és ügyes, vagyis ideális mászópartner.
Verdonban mászni más, mint amihez eddig szoktam. Itt valahogy szédítő a meredekség, félelmetes az ereszkedés, minden húz lefelé. Legalábbis addig, amíg meg nem szoktam.
La Palud sur Verdon Verdon fővárosának számít, ahol amúgy jó éttermeket (például a közepes színvonalú Bar Restaurant de la Place, ahol ajándékokat és a mászókalauzt is beszerezhetjük, és a kiváló Le Perroquet Vert, ami egy nagyon hangulatos hely) és szállást is találhatunk.
A Verdon-kanyon mélyén huszonöt kilométer hosszan tekereg a türkiz színű Verdon folyó, méghozzá hatalmas kék, narancssárga és szürke színű függőleges falak között. A kanyon legmélyebb pontja hétszáz méter, legkeskenyebb pontja hat, legszélesebb része pedig száz méter. A szurdok a víz erejének köszönheti létét, ami mintegy huszonötmillió év alatt erodálta a mészkövet és hozta létre ezt a kivételes kanyont. 1997-ben e gyönyörű vidék megóvására jött létre a Parc Naturel Régional du Verdon. A kanyon végén a Verdon folyó a mesterségesen kialakított Lac de Sainte-Croix tóba fut.
Verdon leghíresebb mászója egy lépcsőről zuhant le
Verdon és Patrick Edlinger neve olyan szorosan fűződik össze, hogy csoda, még nincs szobra a legendás mászónak. Monsieur Edlinger számos nagyon nehéz mászóutat épített Verdon elképesztő falain, és ott élte életét a kanyonban, amíg le nem esett egy lépcsőn és meghalt. Állítólag nem vetette meg az alkoholt, sajnos valószínűleg ez is közrejátszott a balesetben.
Verdonban a mászóélet a hetvenes években pörgött fel igazán. Akkor születtek olyan utak, mint az Ula, a La Demande és a Luna Bong, amelyek ma mind világklasszis utaknak számítanak. Inkább szépek, nem feltétlenül olyan nehezek.
Másnap mi is egy klasszikus utat választottunk. Hatos nehézségű, szép mászás, egy különleges repedésmászással (ez azt jelenti, hogy egy pilléren kell végigaraszolni). Lefelé azonban nem találtam annyira elbűvölőnek az utat, mert egy kegyetlenül meredek ösvényen kellett lemászni, biztosítatlan lemászásokkal, csúszós köveken. Az út maga ellenben kárpótolt mindenért, viszonylag hosszú, könnyű mászás volt, tizenegy kötélhosszon át, s a végén szépen kisétáltunk a kanyonból.
Harmadik napon harmadik útnak egy új építésű utat választottunk: a hetes nehézségű (főként traverz) Redressment Discalt, amit egy jövőbeli klasszikusként emlegetnek a mászóoldalak. Nagyon szép út, de én halálosan elfáradtam benne, mert valószínűleg már fáradtan is indultam el. A hetes traverz nagyon szellősen biztosított: a fal közepén, vagy éppen alattunk több száz méteres nagy semmi. Végig elég nehéz volt. Minden mozdulat atletikus, ami fáradt izmokkal szenvedésnek tűnik.
A negyedik napon egy nehezebb, hetes számozású útba szálltunk be, aminek az első két hosszában potyogtak a kövek – egy fejen is talált, ugyanis a sisakom hátra csúszott a homlokomról. Nagyon szép út lenne, ha nem hullanának végig a kövek, az utolsó két hossz azonban tényleg megérte: két táblamászás, hetes és hatos nehézségben, olyan igazi verdonos, azaz kompakt sziklán.
Amúgy általánosságban is igaz Verdonra, hogy nem kezdőknek való terep, nincsenek könnyű utak, inkább agyonkoptatott sziklán, a kőomlás veszélyével dacolva kell mászni.
Ellenben közepes szinttől maga a paradicsom, és még annál is csodásabb utak találhatóak nyolcas szinttől fölfelé. Nem nekem persze…
Ugyanakkor aki csak messziről akarja csodálni a sziklamászókat – akik a hihetetlenül meredek falakon lógnak –, számos kilátópont közül válogathat, ahonnan remek és lélegzetelállító fotókat lehet készíteni. Túrázni is érdemes a kanyonban: a legizgalmasabb túra egy hosszú alagúton át vezet, ahová igencsak ajánlott fejlámpát vinni, anélkül ugyanis nem lehet végigmenni benne. Én száraz lábbal nem úsztam meg az átkelést, a barlangkürtő tele volt kis tavakkal. Egy idő után feladtam, hogy köveken egyensúlyozva talán megúszom a lábfürdőt, inkább bokáig gázoltam a vízben.
A túra a Point du Sublime-től indul (itt van egy kellemes, bár turistacélpontnak számító étterem, ahol meg is lehet szállni, az Auberge du point Sublime), ahol én két órán keresztül vártam, hogy a fény megfelelő szögben érje a Verdon folyót. Innen kell leereszkedni egy jelzett ösvényen a Sámson kuloárig, ahol rögtön a barlangi szakasszal indul a túra.
A barlang után akár hat túrán keresztül lehet a kanyon mélyén haladni – az úgynevezett Blanc Martell nevű túraútvonal egy részén (az egész etap igazán megerőltető, és három napig tart), ami a legcsodásabb ősszel, amikor a kanyon eszméletlen színeket ölt; a folyó zöld vízével kiegészülve igazán fotogén látványt nyújt. A Verdon-kanyon egész évben, de főképp áprilistól novemberig turisták tömegeit vonzza, ezért érdemes időben szállást foglalni, például a Chalet la Maline-ban. Ez egy autentikus hegyi menedékház, ahonnan az említett túraútvonal is elérhető.
(A szerző fotóival)
sziklafal | verdon | extrémsport | barlang | szikla | kanyon
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!