Giannival együtt töltődhetsz fel a magyar Toszkána gasztroünnepén

Illatok, ízek, élmények a Veszprémvölgy árnyas, nyárvégi ligetének fái között: szeptember 29. és október 2. között rendezik meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program legnagyobb szabású gasztronómiai eseményeként a Balaton Wine&Gourmet rendezvénysorozatot.

A Veszprémvölgy egyedülálló környezetében négy napon át tartó a minőségi ételeknek és italoknak szentelt ünnepen a régió legjobb éttermei és borászatai mutatkoznak be. A közönségprogramok mellett szakmai workshopok, mesterkurzusok, valamint két vendégország, Japán és Spanyolország kulináris különlegességei várnak majd.

A hiánypótló és hagyományteremtő céllal induló gasztroünnep házigazdája Gianni Annoni lesz, aki immár huszonhét éve szerelmese a Balatonnak.

– A Balatonhoz kötődő első élményeimet a déli parton, Siófokon éltem át. Akkor még nem a bor és a gasztronómia játszotta számomra a főszerepet, hanem a társaság, a baráti együttlét és a zene, de már ezeken keresztül is megéreztem a balatoni régió semmihez sem hasonlítható energiáját. Fantasztikus pillanatok, élmények kötődnek ehhez az időszakhoz – mondja a Balaton Wine&Gourmet házigazdája.

Gianni szerint a Balaton mára teljesen új arcát mutatja az ideérkezőnek:

az ott eltöltött idő ugyanis már régen nemcsak a zenéről, bulizásról, sokkal inkább a minőségi gasztronómiai élvezetekről szól.

– Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi években egyfajta gasztronómia forradalom zajlott le: megszűnt a budapesti hegemónia, és elképesztően izgalmas kezdeményezések jelentek meg itt, ebben az egyedülállóan szép régióban – folytatja Gianni.

A Balaton Wine&Gourmet éppen ezt, azaz a Veszprém-Balaton régió kulináris örökségét, borászati hagyományait és étkezési kultúrájának egyre izgalmasabb jelenét mutatja be mindazoknak, akik egy, vagy akár több kellemes napon át szeretnének elmerülni a térség ételeinek és italainak világában. Mindezt a Veszprémvölgy egyedülállóan csodás természeti és épített környezetében: árnyas lombok alatt, a Séd patak partján, a jezsuita rend által a 18. században épített templom és romkert természetes díszletében, ahol valódi értelmet kap a környezettudatos, fenntartható gasztronómiai- és életszemlélet.

– Sokan látnak hasonlóságot a Balaton-felvidék és Toszkána között, nem alaptalanul: az a fajta romantika, természetben rejtőző erő, ami Toszkánában jelen van, a Balaton-felvidéken is kitapintható. Bizonyos értelemben persze nehéz az összehasonlítás, hiszen mindkét vidék egyedi, ezek az energiák azonban mégis párhuzamot vonnak közöttük. Ezek pedig olyan különleges erők, amelyek igazán képesek feltölteni az embert – mondja Gianni Annoni.

A hiánypótló és hagyományteremtő céllal induló gasztroünnepen a régió legjobb és legizgalmasabb éttermei, valamint borászatai jelennek meg, hogy megmutassák sokszínűségüket a hazai és külföldi ínyenceknek. A Balaton Wine&Gourmet egyben a régió egyetlen „terroir” szemléletű borászati fesztiválja is lesz, ahol mind a hat balatoni borvidék és az összes borászati irányzat – azaz a hagyományos, az újhullámos, a biodinamikus és a natúrbor – egyszerre jelenik meg.

A rendezvény gazdag közönségprogramjai – nagyszínpadi látványbemutatók, vezetett kóstolók és minőségi kiállítók – mellett szakmai programokat - hazai és külföldi szakemberek, Michelin-csillagos éttermekben dolgozó séfek, valamint meghívott szakértők közreműködésével tartott workshopokat, mesterkurzusokat – is kínál, amelyek az étel-ital kultúrán túlmutató, ahhoz tágabban kapcsolódó témákat is elemeznek.

Jegyek: ide kattintva kaphatók.

ajánló | program | gasztro | Balaton Wine&Gourmet | gianni annoni

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom