Legjobb, ha a hétvégét a kedvenc boraiddal töltöd – Elkezdődött a VinCE Budapest Wine Show

Ha jó borokat akarunk kóstolni és még némi boros tudásra is szert akarunk tenni, évek óta a legjobb döntés, ha jegyet váltunk a VinCE Budapest több napon át tartó szakmai és egyben szórakoztató rendezvényére.

Erre idén most jött el az idő, hiszen százhatvan kiállítóval, számos mesterkurzussal és néhány figyelemre méltó debütálással ma elkezdődött a 10. VinCE Budapest.

A reggel rögtön az egyik legerősebb programmal indult: egy igazi #10yearchallenge-dzsel, azaz tíz éve érlelt champagne-ok kóstolójával, amit a pezsgőfanatikus Master of Wine, Essi Avellan vezetett. A jó hír, hogy aki lekéste a ma reggeli pezsgőzést, holnap még javíthat. Az elmúlt húsz év legszebb champagne-évjáratait 11:30-tól ismét Essi Avellannal és a pezsgők egyik legelismertebb hazai szakemberével, Márkus Györggyel kóstolhatjuk.

A tavalyi Charles Heidsieck mesterkurzust nehéz túlszárnyalni, de az idei champagne-programokkal sikerülhet

A pénteki nap záróprogramja is ígéretes: a Vörös aduászok mesterkurzuson kizárólag szakértők és szaklapok által 90 pont feletti értékelést kapott borokat kóstolhatunk, a francia, olasz és spanyol borok mellett kaliforniai és dél-afrikai tételeket is.

Ha a francia boroknál nem akarjuk alább adni, a szombat délután kettőt érdemes bevésnünk a naptárunkba. Akkor kezdődik ugyanis a Napfény csókja névre keresztelt dél-franciaországi borok kóstolója, ahol crémantokat és Châteauneuf-du-Pape-ot is kóstolhatunk.

De azzal sem hibázunk nagyot, ha meghagyjuk a mesterkurzusokat az igazi fanatikusoknak, mi pedig a kiállítók boraiból szemezgetünk, és közben élvezzük egy kicsit a Várkert Bazár különleges hangulatát.

Ez is érdekelhet:

Igazi fiesztát rendeznek a legjobb spanyol borokkal a Duna Palotában

Május 3-án itthon eddig soha nem látott választékban válogathatunk a spanyol borok között a Duna Palotában.

(Fotók: VinCE Magazin)

miraval | mesterkurzus | VinCE Budapest | vince | bor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom