Nádler István képe lett a legdrágábban eladott tétel a Virág Judit Galéria online aukcióján

Ismét Nádler István egyik képe, ezúttal a nyolcmillió forintnál leütött Feketebács No. 11 (1987) című alkotás lett a legdrágábban eladott tétel a Virág Judit Galéria szombat esti online kortárs aukcióján.

Egy Nádler-alkotás győzött a galéria tavaly decemberi kortárs aukcióján is: a Fekete című kép akkor húszmillió forintért kelt el. Nádler István még két képpel szerepelt az árverésen: Hommage a Malevics című alkotása kikiáltási árának majdnem duplájáért, hárommillió forintért, Kompozíció című képe 2,2 millió forintért kelt el.

Nádler István

Bak Imre Csontváry (1992) című akrilját négymillió forintos kezdőárról indulva 7,5 milliónál, Négyzet-kereszt-háromszög című művét 1,7 milliónál ütötték le.

Hencze Tamás Piros fény című alkotása 4,2 millió forintért, Maurer Dóra Gát-projektje 3,6 millió forintért kelt el. Hencze Tamás egy másik műve 1,4 millió forintért cserélt gazdát. Fiedler Ferenc Cím nélkül (1963) olajfestményére egyetlen licit érkezett, így kikiáltási árnál, négymillió forintnál, míg Lakner László Whitman című képénél 3,6 millió forintnál zárult a licit.

Nádler István: Feketebács No. 11

Több mű is egymillió forintos ár körül kelt el, így egyebek mellett Fajó János, Kelemen Károly, Reigl Judit, Heiling György, Deim Pál, Rozsda Endre és Frey Krisztián alkotásai. Licitharc alakult ki Keserü Ilona Mind 4. (s) szitanyomata körül, amelynek leütése 240 ezer forintos kikiáltási árról kúszott fel egymillióra, Kassák Lajos Kompozíció című szitanyomatának licitjét pedig 180 ezer forintról indulva élénk emelkedés mellett 850 ezer forintnál ütötték le.

Ilyen volt a Virág Judit Galéria téli aukciója:

Egy szenzációs Munkácsy-festmény került elő, amelyre te is lecsaphatsz

Plusz remek kortársak is várnak egy fantasztikus, téli aukción. 

galéria | Feketebács No. 11 | Nádler István | virág judit galéria | kiállítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom