Élesztő helyett pixelek – Elkészült az első, virtuális világban főzött virtuális sör

Különleges eseményen mutatta be legújabb innovációját a Heineken. A Decentralanden tartott bemutatón a vendégek virtuális sörrel koccinthattak, digitális ételeket fogyaszthattak, és találkozhattak a márka képviselőinek virtuális avatárjaival. A metaverzum után az érdeklődők a való életben is megkóstolhatják majd a Heineken Silvert, amely már kereskedelmi forgalomban is elérhető.

A Heineken útjára indította első virtuális sörét, a Heineken Silvert, amely március 17-től a vállalat virtuális sörfőzdéjében, a magával ragadó Decentraland digitális platformon belül is megtalálható. A különleges A-élesztőt A-pixelekre, a mezőkön szüretelt komlót pedig virtuális, NPC-k által termesztett bináris komlóra cserélték. A virtuális sörfőzési folyamat egészét a Heineken sörfőző-mestereinek digitális avatárjai felügyelik.

Az új termékinnovációt a Heineken virtuális sörfőzdéjében mutatták be, ahol a vendégek másodpercek alatt megismerhették a sörkészítés módját, miközben pixeles homárt és kaviárt fogyaszthattak, és a Heineken nagyköveteivel, köztük Thierry Henry-val is találkozhattak.

Bram Westenbrink, a Heineken márka globális vezetője elmondta: "A Heinekennél hiszünk abban, hogy a kapcsolattartás ugyanolyan elengedhetetlen az emberi léthez, mint a víz vagy a levegő. Tudjuk, hogy a metaverzum szórakoztató módon hozza össze az embereket, azonban világos, hogy ez nem a legkézenfekvőbb hely egy új sör megkóstolására. Vadonatúj virtuális termékünk bemutatójával mintegy görbe tükröt mutatunk magunknak és azoknak a márkáknak, akik olyan innovációkkal ugranak fejest a metaverzumba, amelyeket a legjobban a való világunkban élvezhetünk. Szeretnénk egy kicsit viccet csinálni ebből, és mindenkit emlékeztetni arra, hogy a valóságban semmi sem helyettesítheti a sör frissítő ízét, még az új virtuális Heineken Silver sem."

A még teljesebb "metaverzumos" élmény érdekében a Heineken együttműködött a nemzetközileg elismert spanyol utcai művésszel, J. Demsky-vel, aki különleges műveivel gazdagította a Heineken Silver virtuális bemutatóját:

"A Heineken szerelmeseként izgatottan vártam, hogy részt vehessek ebben a szórakoztató és egyedi bevezetésben. Az én feladatom az volt, hogy művészeti eszközökkel érzékeltessem, milyen lehet egy virtuális sör íze. A hasonló kihívások mindig is közel álltak hozzám és azokhoz a művészeti ágakhoz, amelyekben alkotni szeretek, így örömmel vállaltam a feladatot, és remélem, hogy a nagyközönségnek is tetszik majd a végeredmény" – mondta a termék bevezetése kapcsán J. Demsky.

A Heineken Silver J. Demsky ihlette virtuális otthona ide kattintva tekinthető meg.

pixel | világ | Virtuális | Heineken | sör

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom