Pár kattintással 150 kiállítást nézhetsz meg a Műcsarnokban hétfőtől

Egyelőre virtuálisan bejárható összegző tárlattal várja a látogatókat az idén százhuszonöt éves Műcsarnok, a hétfőtől megtekinthető kiállítás az elmúlt hét évben szervezett százötven kiállítását mutatja be.

Az elmúlt hét évben a Műcsarnok, a magyar kultúra immár 125 éve működő, kiemelt intézményében százötven kiállítást rendezett. A 7 év – 150 kiállítás | 125 éves a Műcsarnok című tárlat az évforduló alkalmával retrospektív módon ad bepillantást az elmúlt évek kulturális programjaiba. Az eseményhez készült egy nagyszabású áttekintő kötet is, amely ünnepi album és forráskiadvány is egyszerre.

A retrospektív kiállításon a falakon elhelyezett információs képanyag és adatok segítségével idézhetik fel a látogatók az elmúlt évek tárlatait. Az összegző tárlat a Műcsarnok megnyitásának jubileumát is ünnepli, de lehetőséget ad az utóbbi évek hiánypótló műtörténeti kiállításainak és a széles merítésű kortárs tárlatok eredményeinek felmérésére is.

Idén a hetedik Nemzeti Szalont nyitották meg az intézményben. Az évente megrendezett Szalon-kiállításokon egymást követi az őt művészeti ág, az építészet, a képzőművészet, a fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet és a népművészet bemutatása. Az évek szezonokra és sorozatokra épültek, amelyekben egymást erősítő, kiegészítő kiállításokat járhattak be a látogatók, többek között Nicolas Schöffer, Sebastiao Salgado, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor, Steve McCurry, Milorad Krstic, Böröcz Andás, Csáji Attila, Jankovics Marcell, Keleti Éva alkotásait láthatták.

A szezonok mellett kialakult Frissen néven indult az egy terem – egy művész – egy kurátor típusú kiállítás, idén a negyedik összeállítást rendezték meg, amelyen tíz alkotó mutatkozhatott be önálló kiállításán.

A Műcsarnok 2017 óta ad otthont a Budapest Fotófesztivál nyitókiállításainak. Emellett minden évben megrendezik a legfiatalabb művészgeneráció bemutatkozását lehetővé tevő és munkásságukat támogató Derkovits-ösztöndíj kiállítást. A fiatal alkotók és képzésük megmutatkozását szolgálta a Műcsarnok#Boxban a művészeti felsőoktatás sorozat, benne többek között a Barabás Miklós Céh fiataljai vagy a kassai műegyetem dizájnszakos hallgatói, amelyet a gimnáziumi pedagógusok workshopjai, végül a kétszáznegyven éves Kisképző közelmúltját bemutató tárlat zárt. A közlemény szerint a Műcsarnok olyan kiállítási stratégia kidolgozására törekedett, melyben a művek, az alkotók és a közönség találkozhatnak egymással, az utóbbiakat orientáló sajtóval és műkritikával élő párbeszédet tarthatnak fenn.

A 7 év – 150 kiállítás | 125 éves a Műcsarnok című kiállítás kurátora Kondor-Szilágyi Mária. A tárlat a korlátozások feloldása után 2021. június 27-ig lesz látogatható. Az anyag ide kattintva érhető el hétfőtől.

Ez is érdekelhet:

Így láthatod az itthoni elmaradó előadásokat

Nagyon készülnek a kulturális intézmények.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

kiállítás | műcsarnok | online | tárlat | Virtuális

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom