Egészen meglepő módszerrel próbálják vulkánkitörés után megvédeni városukat az izlandiak

A négyezer lakosú Grindavíkot november 11-én ürítették ki, mivel közeleg a vulkánkitörés. Most kiderült, milyen módszerrel akarják megvédeni a várost, mikor ki is tör a tűforró láva.

Izlandon vízzel tervezik locsolni vulkánkitörés esetén a feltörő lávát, hogy lehűtsék, és így megmentsék Grindavík városát. A Reykjanes-félszigeten található, mintegy négyezer lakosú halászkikötőt november 11-én ürítették ki, miután több száz földmozgás után megmozdult a magma a földkéreg alatt, ami a vulkánkitörés előjele.

A polgári védelmi hatóságok és európai szakértők felmérik, hogyan lehet

"nagy mennyiségű víztömeg segítségével lehűteni a lávát, és ezzel megvédelmezni Grindavík városát és a fontos létesítményeket"

– mondta sajtótájékoztatóján Vídir Reynisson, az izlandi polgári védelem és a katasztrófa-elhárítás egyik vezetője.

A Grindavík felé vezető út

Izlandon már alkalmazták ezt az eljárást 1973-ban, amikor egy 150 méteres repedés nyílt Heimaey szigetén a városközpontban a hajnali órákban az Eldfell tűzhányó kitörésekor. Az eljárással sikerült lassítani és ellenőrizni a láva mozgását.

A Fagradalsfjall tűzhányó

Szerda este vagy csütörtök reggel műszaki felmérők csoportja érkezik Izlandra, és segítenek megvizsgálni a lehetőségeket – mondta Vídir Reynisson. Izlandon harminchárom aktív vulkánrendszer található, azaz Európában a legtöbb, és átlagosan minden negyedik-ötödik évben történik vulkánkitörés.

A Reykjanes-félszigeten a Fagradalsfjall tűzhányó közelében három kitörés történt, 2021 márciusában, 2022 augusztusában és 2023 júliusában.

(Fotók: Getty)

láva | izland | vulkán | vulkánkitörés | Grindavík

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom