Már Debrecenből is könnyedén eljuthatunk a török Riviéra egyik legszebb városába

A Wizz Air már nemcsak a fővárosból, hanem Debrecenből is lehetővé teszi Antalya megközelítését.

Az új útvonal csaknem egy hónappal követi az első budapesti járatot a közkedvelt úti célra. Debrecenből hetente két alkalommal, kedden és szombaton indulnak járatok. A jegyvásárlásra a Wizz Air weboldalán, valamint a légitársaság mobilapplikációján keresztül van lehetőség.

A Wizz Air folyamatosan törekszik útvonalainak bővítésére, ezt bizonyítja az új, gyors és megfizethető nyaralójárat elindítása is, amellyel a légitársaság összeköti Debrecent immár Törökországgal is. A Debrecen Nemzetközi Repülőtérrel való több, mint egy évtizedes kiemelkedően sikeres együttműködést követően a légitársaság továbbra is kiemelt figyelmet fordít kínálatának bővítésére a debreceni utazók számára.

– A repülőtér számára kiemelten fontos, hogy utasaink igényeit szem előtt tartva fejlesszük járatkínálatunkat, mely különösen lényeges a nyári szezonban, amikor a turizmus élénkebb az év többi időszakához képest. Nagy öröm számunkra, hogy új úti céllal bővül a Wizz Air Debrecenből elérhető kínálata és bízunk benne, hogy együttműködésünk jegyében ezen fejlesztések tovább folytatódnak a jövőben – nyilatkozta Király Tamás, a Debrecen Nemzetközi Repülőteret üzemeltető gazdasági társaság ügyvezetője.

A nyaralni vágyóknak ideális választás Antalya, amely kényeztető, tiszta vizű tengerpartokkal nyűgöz le. Azoknak, akik örömmel felfedeznék Antalya múltját, Kaleici-be, a város romantikus óvárosába is érdemes lehet ellátogatni, ahol számtalan történelmi és kulturális élményt élhetnek át.

Mivel a terület nyáron szinte teljesen csapadékmentes, ezért remek választás lehet a családi tengerparti nyaralásokra.

 – Örömünkre szolgál, hogy Budapestet követően Debrecenből is elindíthattuk első járatunkat Antalyába, ezzel is alátámasztva útvonalbővítési terveink komolyságát Magyarországon. Ezentúl is az egyik elsődleges szempontunk lesz lehetővé tenni magyar utasaink számára a megfizethető repülési élményt.  A WIZZ csapatával alig várjuk, hogy üdvözölhessük őket az új törökországi járatunkon! – mondta Trubek Zsuzsa, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.

 

Török Riviéra | wizz air | járat | debrecen | törökország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom