Ilyen könnyen még sosem szerezhettünk be kora tavasszal szüretelt kínai teákat.
A Zhao Zhou teakereskedés az egyik, ha nem a legautentikusabb hely, ha magas minőségű távol-keleti teákat szeretnénk kóstolni, és el szeretnénk mélyedni a teázás világában. Nemrég előrendelhetővé váltak náluk olyan kora tavaszi szüretelésű fajták, amelyeket kóstolva percekre, vagy akár órákra kiszakadhatunk a szorongató jelenünkből, és egy másik dimenzióba emelkedhetünk. Megkértük az alapító-tulajdonos Tálos Gábort, hogy meséljen nekünk a teázás élményéről és a frissen előjegyezhető teáikról.
"Mindenkire vár a nagy teaélmény. A kérdés csak az, hogy mikor leszünk nyitottak, érzékenyek, mikor határozzuk el, hogy már tudunk eléggé figyelni, hogy elérjen bennünket. Kínában több ezer éve isznak figyelmesen teát, talán más ott már a hozzáállás, beépült rendszerbe.
De mit jelent a szó, teaélmény, s mit is adhat nekünk?
Képzeljük el, hogy leülünk pár baráttal, s elhatározzuk, hogy egy órán keresztül főként az előttünk gőzölgő italra fogunk figyelni. Persze beszélgetünk, örvendezünk, de alap éberségünkben megtartjuk a csészénkbe töltött teát, figyelünk annak illatára, a különböző felöntések ízvilágára, megérezzük, hol, hogyan hat ránk, megpróbáljuk elkapni az üzenetét.
Fejlődhetünk, kerekedhetünk, többek leszünk általa. Maga az ital mélysége, terroirja, elkészítése a rászánt figyelem s az együtt töltött idő összessége, a pillanat megismételhetetlensége, mind-mind benne van abban a teázós órában.
Persze vannak egyszerű szabályok, fortélyok, amiket megtanultunk, amikre figyelünk. Talán a legfontosabb a felhasznált víz hőfoka, az is befolyásolja az élményt, hogy mekkora edényben készítjük, mennyi ideig hagyjuk a vizet a tealeveleken. De biztosan nem bonyolultabb, mint az új okostévé beállításainak elsajátítása. Kis odafigyelés, mert érdekel, szeretném megtanulni.
Aztán a következő teaélmény majd másról fog szólni. Más vidék, magasabb hegyek teái, egy eltérő elkészítési mód, más teafajta. Lassan összeáll, miben különbözik a zöld tea az oolongtól, mit tud a puer tea. Lehet, hogy két különböző szedési idejű zöld teát hasonlítunk egyszer össze? Minden már csak rajtunk múlik, kezdjük el valahol, s majd sodor magával.
Sokan hasonlítják a tea világát a boréhoz. A bor nagy előnye, ha tudjuk az adott évjáratot mikor bontsuk ki, a többi már jön magától. Pohár, hőfok, s lehet borozni, dugót kihúzni meg mindenki tud.
A tea az elkészítése miatt igényel picivel több figyelmet, vizet kell melegíteni hozzá, kimérni vagy megbecsülni a tealevelek mennyiségét, meg ilyenek, de az nagyon igaz, hogy a két ital hasonló íveket jár be. A teában is vannak natúrabbak, vannak jobban érthetőek, ott van a terroir, az évjárat, a vulkanikus talaj és a többiek.
Amikor valaki elhatározza, hogy »igazi teázásba« kezd, már meghatározta a vektor irányát. Ahogy Ázsiában mondják, az irány a legfontosabb, a többi jön magától, vagy meg lehet tanulni."
Teaélmény otthon
Ilyen teaélményekre nyitott embereket vár folyamatosan a Zhao Zhou (több mint) teakereskedés. Ha figyeljük kommunikációjukat, feliratkozunk hírlevelükre vagy egyszerűen besétálunk hozzájuk, minden egyes alkalommal közelebb kerülünk a fent említett teaélményhez.
Ha valaki azt mondja nekünk, hogy egy-egy ilyen élményre 1200-1500 forintot fogunk költeni, néha még ennél kevesebbet, hogy hazaérve otthon megosszuk barátainkkal, meglepve érezhetjük magunkat. Na ne már! Hol van itt a csel? Nincs csel. Ideje, hogy elinduljunk a teaélmények útján.
Minden tavasszal zsibonganak a kínai, ázsiai teavidékek. Az év legfontosabb és legizgalmasabb időszaka ez. Sok teahegyen minden most dől el.
Évszázados tudás, tapasztalat elevenedik fel ilyenkor, teamesterek őseiktől tanult módon szedik, készítik a teákat. A mezőgazdasági naptárban az április elejére eső ünnep a Qingming – a tiszta fény ünnepe jelzi a teák időszámítását.
A tavasz első napjaiban, mikor az első rügyek kipattannak, a friss levelek még kifejezetten finomak és lágyak, a rügyek pedig rengeteg cukrot, aminosavat és egyéb izgalmas, éteri finomságú anyagot tartalmaznak. A korán szüretelt teákat hatalmas becsben tartják könnyed, édes, lágy jegyeik miatt, ennek megfelelően azonban az áruk jóval magasabb a későbbieknél.
A kora tavasszal szüretelt teákat gyakran hívják „first flush”, vagyis korai szedésű teáknak. A kifejezés eredetileg azokra a teákra utal, amelyeket még Qingming előtt szednek, ezért időnként „mingqian”-nek (明前, (Qing)ming előtti) nevezik ezeket. Az egyből Qingming után szüretelt teákat „guyu"-nek (谷雨, gabonaeső) hívják, ami a következő szoláris periódusról (április 20.) kapta a nevét. A szüret harmadik periódusát pedig „lixia”-nak (立夏, a nyár kezdete) hívják, ez május 5-én kezdődik. Ahogy haladunk a nyár felé, úgy esik a teák minősége és ára is. Egy „mingqian” tea adott esetben akár a sokszorosát is érheti egy késő májusi „lixia”-nak.
Ez természetesen egy erősen piacorientált jelenség, mely nehezen általánosítható. Ennek egyik oka, hogy Kína különböző területein eltérő időben kezdődik a szüret. Míg északon alig találunk rügyező bokrokat Qingming idején, Yunnanban már elkészültek az első tavaszi puer korongok.
A világ teafanjaival és Kínával együtt mi is izgatottan várjuk, hogy megkóstolhassuk az új szüret első leöntéseit. Az egyik legnagyobb tavaszi örömöt mindig az jelenti számunkra, amikor megérkezik az első szedésű fantasztikusan lágy, friss zöld ízvilágú teák.
Minden évben a Zhao Zhou teabarátainak lehetősége van csatlakozni ezen teák beszerzéséhez olyan módon, hogy választanak az előre jegyezhető teákból, mivel a pre-qingming teák sokszor csak kisebb mennyiségekben érkeznek, biztosítanak maguknak egy-egy adagot belőlük.
Aztán következhet a fent említett teaélmény. Két azonos termőterületről szedett Long Jing, Sárkány kút friss zöld összehasonlítása, vagy két hét különbséggel szedett azonos teafajta az Anji Baicha kóstolója. De a több százéves teafákról szedett kora tavaszi levelek is megérnek egy mesét.
Ha gondolod, csatlakozz ezekhez az élményekhez, biztosan nagy utazást ígérnek!
puer | oolong | zhao zhou vad teái | kína | jünnan | tea
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!