Mit tehet egy vezető válsághelyzetben? Mit tervez a Zwack Unicum Nyrt igazgatósági elnöke egy háború és gazdasági válság árnyékában? Miért hagyta abba a focit? Miért kezdett újra bokszolni? Mit remél a másfél éves kislányától? Zwack Sándorral beszélgettünk.

Mai vendégünk olyasvalaki, akinek a családnevét nagy valószínűséggel mindenki ismeri, méghozzá egy palackról. Ki ne látott volna már unicumos üveget? Zwack Sándor már több mint egy évtizede vezeti a nagy múltú Zwack Unicum Nyrt-t, azonban nem volt mindig egyértelmű, hogy ez így fog történni.

A Firenzében felnőtt, majd Budapestre került fiatalember szívesebben foglalkozott volna kriminálpszichológiával, és az biztos, hogy inkább a napsütötte Toszkánában élt volna, ahelyett, hogy a hideg téli Budapesten ingázik a város egyik feléből a másikba.

Kalandos életút áll mögötte, meglepően megközelíthető, jó a humora és lefegyverzően őszinte – egy halom olyan tulajdonság, amiket az ember feltétlenül várna el egy igazgatósági elnöktől. Sándorral beszélgetve arra voltam kíváncsi, hogy miképpen élték túl a már évek óta tartó krízishelyzetet, miért szereti a bokszot, és hogy miért vezetett targoncát Londonban.

Podcastünkből kiderül.

podcast | unicum | toszkána | fiorentina | kalumba

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom