Tíz izgalmas tény a Porschéról

A nagy márkák mögött mindig van egy-egy jó történet. Néha egészen furcsa termékeket is gyártottak, és volt, hogy majdnem csődbe mentek egy-egy rossz üzleti döntés miatt. A Porschéról találtunk tíz érdekes infót, ami talán nem csak nekünk szolgált újdonságokkal.

#1. A holland rendőrség Porsche 356-osokkal tépte az aszfaltot.

Volt idő, mikor még a holland utakon sem voltak sebességkorlátozások – kellett hát néhány autó a "Rijkspolitie" számára, amelyek fel tudják venni a versenyt a szabálytalankodókkal. Mivel megbízható, bivalyerős, nyitott tetejű sportkocsit kerestek (hogy a rendőrök alkalomadtán a forgalmat is tudják belőlük irányítani), végül a Porsche legendás 356-os modellje, a 911 elődje mellett döntöttek. A holland rendőrség első körben tíz egyedi szériás 356-os Porschét rendelt, amelyek ma már a legritkább autók közé tartoznak a világon. Az idők során kitartottak a márka mellett, és összesen több mint 500 (!!!) Porschét állítottak szolgálatba a 60-as évektől napjainkig.

#2. A Porsche 911 eredetileg 901 volt.

Az első Porsche 911-et még 1963-ban mutatták be a nagyközönségnek, a frankfurti autószalonon. A 356-os utódjának eredendően a 901-es nevet szánták, de váltaniuk kellett, a Peugeot ugyanis levédette a jogot, hogy az autóinak elnevezésében egy "0" legyen a két (vagy most már néha több) szám között. 82 darab Porsche 901 azért még piacra került, mielőtt meg kellett változtatni a nevét.

#3. A Porsche traktort is tervezett.

A Porsche tett egy kis kitérőt, és traktorokat is gyártott kávéfarmokra, 1956 és 1963 között. A Porsche-Diesel Motorenbau GmbH ebben az időszakban szárnyalt, összesen négyféle modellből – Junior (14 lóerő), Standard (25 lóerő), Super (38 lóerő) és Master (50 lóerő) – 125 ezer darabot adtak el.

De nem ők voltak az egyetlenek: a Lamborghini kezdetben a II. világháborúban lepusztult, ócska harci gépekből kezdett traktort gyártani, és csak később tért át a luxusautókra.

#4. 1986-ban a Porsche 944 volt az első autó, amelyben nem számoltak fel extra költséget a légzsákért.

A 944 nem a legszebb, de több szempontból ikonikus darabja a márkának. A maga 163 lóerős teljesítményével meglehetősen erősnek számított, ráadásul az előd 924-hez képest fejlettebb fékrendszert, futóművet és új belső kialakítást kapott. A jobb felszereltség és a fejlettebb technológia mellett a teljesítmény sem maradt el: 9 másodperc alatt gyorsult 100-ra, és 210 kilométer/h végsebességgel büszkélkedhetett. Az 1986-ban megjelent modellje már blokkolásgátlót, légzsákot és új motorvezérlést is kapott.

#5. A Porsche márkajel két címer kombinációja.

A Porsche címerére került lónak – a sok hamis híresztelés ellenére – semmi köze a Ferrarihoz. Anno a Ferrari-logóba ugyanis azért került ló, mert a vadászpilóta, Francesco Baracca egy szerencsehozó, két lábra álló, fekete lovat festett a gépére.

Ezzel szemben a Porsche védjegye Württemberg tartomány (pajzs és az agancsok) és Stuttgart város (ló) címeréből született.

#6. A Porsche-címer először 1952 végén jelent meg.

Ez a 356 Pre-A kormánykerekének közepén volt, az autó külsején viszont semmilyen formában nem jelent meg 1955-ig. Ekkor aztán az emblémát rárakták a 356 Pre-A motorháztetejére is. A mára híressé vált címer 1959-től a dísztárcsákon is megjelent, a logó ismertté válását azonban Ferdinand Porsche már nem érhette meg.

#7. A helyes kiejtés: "PORSCH-EH".

A márkaneveket sokszor, sokan ejtik rosszul. Hát még, ha német...

#8. A 911 dizájnja csak hatszor frissült öt évtized alatt.

Időtlen és ikonikus. Volt olyan kritikus, aki "tökéletesen arányos sportkocsi"-nak nevezte, Ferdinand Alexander Porsche édesapja, Ferry pedig azért éltette, mert "ugyanúgy vezetheted egy afrikai szafarin, mint a Le Mans-i versenyen, vagy New York utcáin". Egy biztos, hogy Butzi és Ferdinand Alexander Porsche valami egészen különlegeset alkotott, és a lényeg alig-alig változott hét széria alatt. Az oldalsó szélvédők, a fastback, a  motorháztető és a front mindig csak egy picit módosult.

Több mint egy millió 911-es modellt gyártottak le, mióta 1963-ban bemutatták az autót – ezzel pedig a világ egyik legsikeresebb sportautója. Még ma is a legtöbbet eladott Porsche modell, annak ellenére, hogy a legdrágább.

Talán erre mondják, hogy ami jó, azon felesleges változtatni...

#9. A fekete, a piros és a fehér a legtöbbet eladott színek a mai napig.

Kérésre persze bármilyen színre tudják fényezni, csak az ára lesz húzósabb a szokásosnál. A tavasszal bemutatott 911-es és 718-as modellekhez például kérhető Crayon, azaz zsírkréta árnyalat, de létezik Saffron metálsárga árnyalat is.

#10. Egy magyar zseni, Varga Péter felel a jelenkor Porschéinek külső dizájnjáért.

Kevesen, de szerencsére egyre többen tudják, hogy az elmúlt két évben már Varga Péter vezeti a Porsche külső dizájnjáért felelős csapatot a zuffenhauseni márkánál. Itt olvasható a vele készült interjúnk.

Ez is érdekelhet:

Így lett gyakornokból a Porsche dizájnfőnöke a zseniális magyar fiatalember – Varga Péter-interjú

Varga Pétert egyetemista korában hívta magához a Porsche, ma már a cég külső dizájnért felelős igazgatója, még sincs saját íróasztala, és az otthonába is három év alatt került étkezőasztal.

porsche | autótörténelem | történelem | luxusautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom