Matt Green fogta magát, és úgy döntött: minden egyes New York-i utcát végigsétál. Az utcákkal együtt a temetőket, strandokat, mindenféle közterületet, a világ egyik legizgalmasabb városának öt nagy kerületét. Az amerikai nagyváros lakói egyébként is sokat sétálnak köszönhetően a gigantikus méretnek és távolságoknak, de főhősünk összesen tizenkétezer kilométert tett meg, tudatosan, feljegyezve azt. Ez volt az ő caminója.
Eredetileg Virginiában született, 2005-ben döntött úgy, hogy a Nagy Almába költözik. Amióta világ a világ, különösen izgatták a város részletei, apróságai is, de most olyan mélységeket tapasztalhatott meg, amit kevesek. Hiszen senki sem mondhatja el magáról, hogy minden New York-i utcát ismer már, legalább érintés szintjén. Manhattanben, Bronxban, Queensben, Brooklynban és Staten Islanden.
De Mattet nemcsak teljesen egyedülálló helyismeretre tanította meg az út, hanem egy sokkal spirituálisabb gondolkodásra is. Mindezt szerencsére egy fotós-szöveges bloggal is megtámogatta, így a követői ha csak virtuálisan is, de vele tarthattak a kalandon. Az I'm just walking néven futó blogon egyszerűen, praktikusan mutatja meg mindazt, amit izgalmasnak, meghökkentőnek, tipikusnak, viccesnek tart a bejárt utcákon. Emellett egy dokumentumfilm is készült róla, The world before your feet címen. Ezt Green egyik barátja rögzítette, mivel három és fél évig követte a különleges sétát.
Mind az öt nagy kerület különböző módon jelenik meg a filmben.
Természetesen nemcsak egy csöndes séta ez, Matt sokat mesél a különböző helyszínekről, szépen körbejárja az egyes pontok történelmét.
Érdekességeket oszt meg: Staten Islanden például egy gázrobbanásról mesél, ahol több mint negyven ember vesztíette életét, a Wall Streeten a 16. században egykor rabszolgavásárra használt helyet is megmutatja. A történetek mellett a helyiekkel is szívesen ismerkedik – ez pedig lássuk be, New Yorkban nem nehéz, hiszen erősen kommunikatívak a lakók.
De miért döntött úgy Matt Green, hogy ez lesz élete egyik fő projektje? Kiábrándult a szakmájából, megfáradt a mindennapokban, 2009-ben úgy határozott, elkezd úgy félretenni, hogy ha nem talál új kihívásokat, egy ideig meg tudjon élni.
Minden nap minden órájában azon tanakodott, mihez kéne fognia. Egy évet adott magának, hogy kitalálja az új utat... végül ez az út a séta lett.
2010-ben a queensi Rockaway Beachtől sétált Oregonba, egy megegyező nevű strandra. Szállást random emberektől kért és kapott, rengeteg kapcsolatra tett szert. Volt, aki elhajtotta, de olyanok is akadtak, akik még szendvicseket is csomagoltak neki másnapra.
A Google Maps, egy fényvisszaverő mellény és egy kis kézikocsi volt a társa, amelyen a személyes holmijait tolta magával.
A New York projektet 2012-ben kezdte meg, feladván mindent. Barátoknál és kedves idegeneknél húzta meg magát, kanapékon, udvarokon, napi tizenöt dolláros büdzsével. Ez fedezte az élelmezését és az utazást, ha nem sétált volna... de ilyen nem nagyon volt. Néha cicára vigyázott, máskor füvet nyírt a szállásért cserébe.
Azt mondja, ha az a cél, hogy mindent bejárj, a végére nem nagyon teszel különbséget izgalmas és kevésbé izgalmas helyszínek között.
Nem a hol a lényeg, hanem a hogyan.
A sok különböző szituáció, ember, akikkel megismerkedsz, miközben ennél jobban nem is tisztelhetnéd meg a lakóhelyedet, hogy mindent megismersz vele kapcsolatban. Matt pedig megtette, és élete legfontosabb időszakának tudja be a nagy séta éveit.
Ez is érdekelhet:
utazás | sétálás | urbanisztika | matt green | new york | spirituális utazás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!