Egy igazi nemzetközi ikonnal és csupa újdonsággal jön idén a legnagyobb hazai dizájnrendezvény

Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a 360 Design Budapest rendezvénysorozatot, amely most először a formatervezők mellett az ipar– és képzőművészek alkotásait is bemutatja.

Több mint hatvan ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális alkotók több mint százhetven tárgya és terméke, szakmai előadások, exkluzív tárlatvezetések és további, izgalmas programok, side eventek várják az érdeklődőket október 17. és 22. között az Adria-palotában és főváros-szerte. A rendezvénysorozat kiemelt vendége a nemzetközi kortárs dizájn egyik legnagyobb ikonja, Rossana Orlandi.

A 360 Design Budapestnek az Adria-palota ad otthont 2023-ban. A többszörösen díjazott, dizájnszakmai rendezvény célja, hogy 360 fokban mutassa be a hazai dizájnkultúrát, támogassa a feltörekvő és már ismert alkotókat, edukáljon, valamint mindenki számára elérhetővé tegye az alkotók munkáját, ösztönözzön a magyar dizájn és lakberendezési termékek vásárlására. A turisztikai és vendéglátóipari szereplők, valamint kreatív és kulturális, ágazati oktatási intézmények, építőipari és dizájnvállalkozások bevonásával a programsorozat egy regionális, élményalapú, a CEE országokban egyedülálló dizájn-programsorozattá fejlődik.

A Magyar Divat & Design Ügynökség stratégiai célkitűzése, hogy a hazai divat és dizájn szektor a regionális piac központjává váljon. Ennek egyik eszköze a nemzetközi kulturális események szervezése, amely jelentősen hozzájárul az országimázs, a hazai kulturális örökség láthatóságának növeléséhez.

Az esemény fontos újítása, hogy a formatervezők mellett ipar- és képzőművészek is csatlakozhattak a kiállítók köréhez. Három kategóriában – Brand / Product, Collectible Design és Prototípusok / Digitális tervek – jelentkezhettek az alkotók, továbbá a rendezvény valamennyi elemében kiemelt szerepet kap a fiatal tehetségek bemutatkozása. Minden eddiginél nagyobb számban, összesen hetven pályázat érkezett az MDDÜ felhívására, akik közül huszonheten feltörekvő tervezőként adták le jelentkezésüket. A szakmai zsűri választása alapján, több mint hatvan alkotó, több mint százhetven alkotása lesz megtalálható a kiállításon, köztük tizenöt pályakezdő munkája, továbbá tizennégy regionális tervező és művész tárgya érkezik a helyszínre Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból és Ukrajnából.

Bonta Gáspár, a 360 Design Budapest kurátora rendkívül látványos koncepcióval készült a rendezvényre, amely az Adria-palota belső terét a Jab Anstoetz, a világ egyik vezető lakástextil vállalata által biztosított térelválasztókkal tarkítva teremti meg azt a különleges világot, amelyben értelmezhető, vagy sokszor újra értelmezhető az alkotói látásmód. A kiválasztott tárgyak és termékek széles skálán mutatják be, hogy a művészi látásmód és a funkcionalitás hogyan ölthet testet egyedi alkotásokban. A koncepció Magyarország gazdag dizájntörténeti és iparművészeti örökségét ötvözve a kortárs alkotásokkal egy valódi múlt-jelen-jövő tengelyt hoz létre, edukatív kerettel kísérve.

A 360 Design Budapest kilépve az Adria-palota és a kiállítótér falai közül a főváros számos pontján várja a dizájn és művészeti világra nyitott közönséget.

A rendezvénysorozat együttműködő partnere az Art Market Budapest, az Iparművészeti Múzeum, a Czechdesign és a Roadster magazin, az idei évben pedig a Code Showroommal, a Solinfo Grouppal, a Virág Judit Galériával és a FIKSZ-szel bővült az együttműködők köre.

Az Art Market Budapesttel harmadik alkalommal megvalósuló partnerség egyik leghangsúlyosabb eleme a közös szakmai nap az Inside Art / Building on Art Hungary, amely ezúttal arra helyezi a hangsúlyt, hogy miként járul hozzá a kortárs művészet és dizájn az ingatlanfejlesztések, beruházások értékének és hasznosságának növeléséhez, a városkép és országimázs alakításához.

A 360 Design Budapest keretében mutatják be látványterveiket a design LAB curated by Rossana Orlandi gyártó és tervező párosai, akik 2024 január végéig valósítják meg termékötleteiket. A rendezvénysorozat kiemelt vendége, Rossana Orlandi, a tervek bemutatását követően, mentorként tart közvetlen beszélgetést, amelyre kifejezetten a művészeti pálya iránt érdeklődő feltörekvő tehetségeket várja.

A rendezvény hetének ideje alatt galériák, múzeumok, showroomok színesítik a kapcsolódó programok, ún. side eventek körét. Az új generációs 6:AM Glassworks olasz dizájnmárka csapata bemutatkozik a 360 Design Budapest kiállítóterében, de egy különleges szabadtéri pop-up eseményt is megvalósítanak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is exkluzív tárlatvezetéseken ismerhetik meg a kiállított tárgyakat az érdeklődők.

A 2023. október 17-22. között megrendezendő rendezvénysorozat mindenki számára ingyenesen látogatható programjainak és kiállításának keretében a hazai és régiós dizájn, valamint ipar- és képzőművészet széles spektrumát lehet megismerni.

További részletek, valamint részletes program és regisztrációs lehetőség a 360 Design Budapest hivatalos honlapján érhető el.

kiállítás | művészet | Magyar Divat & Design Ügynökség | tárgyak | 360 design

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom