Varázslatos vegán kávézó rabolja el a szívet a Budai Várnegyedben

A 4minutes Café a tavalyi évben nyitotta meg kapuit Budapest talán legcsodálatosabb területén, a várnegyedben. A Dabasi Dóra tulajdonos által megálmodott kávézó több szempontból is különleges: parányi, hihetetlenül ízlésesen berendezett, a kávék, illetve a sütemények mellé pedig kerámiák és virágok közül is választhatunk.

Dabasi Dóra korábban éveken keresztül foglalkozott virágkötészettel és ehhez kapcsolódóan különböző terek és különleges események dekorációjával. Mindig fontosnak érezte, hogy megossza másokkal is a természet, a növények és a virágok tiszteletét és csodálatát. Egy hosszabb kitérő után szeretett volna ehhez az érzéshez visszatalálni, és létrehozni egy olyan letisztult környezetet, amiben megjelenhet az évszakok és ünnepkörök változatossága is.

„Egy ilyen közösségi helyen a vendéglátás is új értelmezést kaphat, a betérő vendégek minőségi időre lelhetnek, élményeiket pedig egy-egy íz vagy szép tárgy formájában akár magukkal is vihetik” – mondja a tulajdonos, aki egészen véletlenül, egy kora reggelen talált rá arra a nagyon pici üzlethelyiségre, ami ma már a 4minutes Cafénak ad otthont.

A kávézói szolgáltatások kiegészítése a kerámiákkal és a virágokkal egy teljesen új színt ad a helyiségnek, Dóra azonban ennél is többet szeretne mutatni. Hiszi, hogy ha egy nagyon személyes belső, tiszta képből indul ki, akkor a kávézó az egyedisége mellett hiteles értéket is tud felmutatni. Ilyen a környezettudatosság és a fenntarthatóság is, ami miatt többek között a vegánság mellett döntött.

„Teljesen egyértelmű volt, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal szeretnénk működni, szelíden és nagy tisztelettel fordulva a környezetünk felé. Ennek a világképnek megfelelően minden egyes virágszirom és falevél is nagy becsben van tartva nálunk” – teszi hozzá. De hasonlóképpen tisztelettel, szeretettel fogad minden egyes vendéget. Ahogy fogalmaz, ugyanúgy örül minden korosztálynak, és fantasztikus tapasztalatnak, egyben kihívásnak találja azt, hogy különböző embereket lát vendégül, és igyekszik nekik közös értékeket mutatni.

„Nem készültem bonyolult üzleti tervekkel, mert reméltem, hogy kitartó és hiteles munkával úgy fogunk tudni értéket teremteni, hogy az előbb-utóbb önfenntartóvá tudjon válni” – magyarázza a kávézó tulajdonosa, kiemelve, az elmúlt másfél év megtanította arra, hogy minden pillanatban teljesen a jelenben legyen, hiszen mostanra szinte értelmezhetetlenné vált a tervezés fogalma. Úgy érzi, a jelen felértékelődése kifejezetten jót tesz, ha az ember a szó szoros értelemében vett vendéglátással szeretne foglalkozni, hiszen fontossá vált az adott pillanatban megtapasztalható élmény, akár gasztronómiai, akár más értelemben is.

Az elmúlt rendkívüli időszak mindennapos nehézségei mellett és azok ellenére is ki tudott alakulni a 4minutes törzsközönsége, akikkel nagyon személyes és tartalmas kapcsolatot alakított ki, és akik napról napra értelmet adnak annak az örömteli, de nagyon sok munkának, amit a kávézó és a virágos tér napi működtetése és gondozása igényel.

„Kellemes meglepetés volt, hogy a pandémia alatt a turisták elmaradásával párhuzamosan viszont egyre több hazai vendég jött fel a Várba, és a Tóth Árpád sétány sokszor megtelt magyar hangokkal és élettel” – meséli Dóra, ugyanakkor rámutat arra is, hogy az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban tapasztalták, hogy a külföldi vendégeik az itt tartózkodásuk alatt rendszeresen visszajárnak.

Felelősségének érzi és a feladatának tartja, hogy biztos és kiszámítható pont legyen a kávézó minden vendége számára.

A 4minutes Café kínálatában csak minősített és teljesen természetes alapanyagokból készült egészséges ételek és italok találhatók meg. Arra törekednek, hogy lehetőség szerint ökológiai gazdálkodásból származó összetevőket használjanak, valamint figyelnek a fenntarthatósági szempontokra is a csomagolás és a szállítás esetében. A kínálat változatossága azért is nagyon fontos, mert többnyire törzsvendégeket látnak vendégül, és szeretnének számukra újabb és újabb ízeket és esztétikai élményeket, tapasztalatokat nyújtani.

„Ahogy a külső kép és a beltéri dekoráció esetében is megjelennek az aktuális évszakok és ünnepek, fontos számunkra, hogy kínálatunk is ezeket követve mutathasson mindig egy kis mást” – mutat rá Dabasi Dóra.  A magyar Goosebumps pörkölő specialty kávéi és a Zhao Zhou vad teái az állandó kínálatukat képezik, de vendégpörkölőknek is biztosítanak helyet időről időre.

Most La Cabra kávékat és az évszaknak megfelelően meleg, koffeinmentes superfood italokat is lehet kóstolni, mint például a csilis vagy a kakaós ízesítésű kurkumás latte, a reishi forró csoki és a céklás latte.

A száz százalékban organikus termesztésből származó gyümölcsökből és zöldségekből készülő turmixok szintén kedveltek ebben a borongós időben.

A tulajdonos kifejezetten figyel a fenntartható megoldások adaptálására, kezdve a kizárólag száz százalékban komposztálódó elviteles csomagolásaiktól a kávézóban látható virágok származási és termesztési helyéig és módjáig. Egyre több a környezettudatos vendégük, ez pedig inspirálóan hat rájuk is és a beszállítókra is, hogy mindig jobb és még inkább környezetbarát megoldásokat találjanak.

„A kutyákat pedig nemcsak otthon, itt is nagyon szeretjük, öröm látni, amikor már tudják, hogy itt ők is kapnak valamit. Ha rajtunk múlna és a kutya vendégeinkkel meg lehetne beszélni, szívesen lennénk macskabarát hely is egyben” – teszi hozzá nevetve.

(Fotók: 4minutes Café)

budai vár | vegán kávézó | budapest | speciality | vegán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom