Szaftos BBQ-húsokba és amerikai életérzésbe haraphatsz a Smokey Monkies-ban

A Smokey Monkies BBQ  a napokban ünnepelte ötödik születésnapját, aminek apropójából egy igazi örömsütésre és kóstolásra invitálták a budapesti gasztróvilág szereplőit. Az első üzletként nyitott Szentendrei út 95-ben Varga Dániel, az üzletek vezetője, és Forndron Antal, alias Anti, a pitmester mutatta be a BBQ csínját-bínját és a Smokey Monkies kedvenc amerikai húsait.

A barbecue világában sok tévhit kering, amiket egy jó szakember igyekszik elhessegetni. Például az, hogy ez a sütési módszer az USA találmánya. Danitól megtudtuk,

hogy valójában a Karib-térségből indult, ahol földbe ásott gödörbe rakták meg a tüzet, amit zöld növényekkel takartak le, hogy a húsokat csak a forró füst érje, amitől könnyebben puhultak meg a rágósabb fajták is.

A mai BBQ ugyanezen az elven alapul: a húsok itt nem nyílt lángon vagy parázson (mint a grillezésnél), hanem 110-150 Celsius fokos füstben sülnek vajpuhára lassan, hosszú órák alatt.

A Smokey Monkies BBQ-nál ezt a munkát egy házon belül gyártott óriás szmóker teljesíti, ami Anti, a Smokey Monkies pitmestere felügyelete alatt dolgozik. "Ők ketten" a Szentendrei útról szolgálják ki mind az öt éttermet (Szentendrei 95., Arany János 23., Király utca 53., Westend Food court, Haller utca 22.) és a fesztiválokon megjelenő food truck-ot, ami egy sütés alkalmával tíz-tizenöt órás munkát jelent, hiszen a pitmasternek folyamatosan figyelnie kell, hogy egyenletes legyen a hőmérséklet, a húsok megfelelő pillanatban kerüljenek be, majd ki a szmókerből.

Dani vezetésével – a szmóker bemutatása, és az alapfogalmak, mint a bark (sötét fűszerkéreg, ami a füst és a sütési módszer miatt alakul ki) vagy a rubozás (ami a húsok fűszerekkel való bedörzsölése) tisztázása után – megkóstoltuk a Smokey Monkies kedvenceit az amerikai BBQ területekről, amiket bárki bármelyik üzletben megkóstolhat, ha betér egy ebédre, vacsorára.

Legtradícionálisabb a carolina-i stílus, a sertés BBQ otthona. Onnan származik a Smokey egyik kedvence, a rostokra tépett sertéslapockából készült pulled pork, amit kávés BBQ mártással kevernek össze, majd vagy magában köretekkel vagy coleslaw-val házi buciba teszik. Szendvicseikből kérhetünk 150 g vagy 250 g hússal készített verziót is. Ha pedig inkább szaftosabb sertéshúsra vágyunk, akkor választhatunk a kínálatból oldalast is – magában vagy sertés tálon – ami szó szerint lefordul majd a csontról.

Ha tovább barangolunk, eljutunk Texasba, ahol minden a marháról és azon belül is a marhaszegyről szól. Nem véletlen, hogy a Smokey Monkies egy alapítója ott töltötte "piackutatással" a legtöbb időt a nyitás előtt. A legnagyobb barbecue házak, mint például a Franklin BBQ, csapatai nagyon nagy szeretettel, nyitottsággal fogadták, és a BBQ életérzés átadása érdekében körbevezették a szmókerek között, elmondták mire kell nagyon odafigyelni, és ráadásként még a házi köretek receptjeit is a kezébe nyomták. Így lehet az, hogy a mustáros krumpli, a coleslaw vagy az igazán savanyú hagymás-uborka, amit a Smokey-ban találunk, azok bizony ugyanazzal a recepttel készülnek, mint a "majdnem alapítóatyáknál". A texasi megállónál isteni barkkal közrefogott marhaszegyet és egy igazi különlegességet: egészben sült marhanyelvet kóstolhattunk meg, frissen, egyenesen a szmókerből.

Ha a húsválasztásunk már megvan, akkor jöhetnek a szószok, amik kihagyhatatlanok egy szendvics vagy BBQ tál összeválogatásánál. Ha az édesebb világot kedveljük, akkor a memphisi régió melaszosabb verziójához közelítő klasszikus BBQ szószt válasszuk, ha a savanykásabb, mustárosabb vonalat kedveljük, akkor mozduljunk a Jack Daniel’s-szel megspékelt mártogatós felé.

A gyümölcsös ízeket kedvelőknek a szilvás házi BBQ mártást ajánlják – amit csak itt találunk meg – de ha valaki igazán imádja a csípőset, akkor a kápiakrémmel és Carolina Reaperrel készült tüzes szószt is kipróbálhatja.

Bármelyik állam kedvencét választjuk, legyen az szárazabb vagy szaftosabb BBQ hús, a Smokey Monkies éttermekben, glutén- és laktózmentesen tudjuk megkóstolni, hiszen a húsokba csak hús kerül és a sütés is gluténmentes környezetben történik. Ha pedig mégis megkívánunk egy hamburgert, grillhúst, hotdogot vagy csirkeszárnyat, akkor sem kell kifordulnunk az ajtón, mert a menün ezek az ételek is megtalálhatóak. Végül, de nem utolsósorban biztosak lehetünk, hogy minden ellenőrzött körülmények között készül, hiszen a húsokon, köreteken, a szószokon túl a bucikat is házon belül készíti a csapat, a nemrég megalapított Smokey Monkies pékségben.

A születésnaposok jelenleg öt budapesti üzlettel várjak a húsimádókat, de áprilistól elkezdik újabb országjáró turnéjukat, és a Food Truck Show csapatával szeptemberig a legnagyobb városok fesztiváljain tűnnek majd fel food truck-jukkal. Ha pedig egy kóstolás után teljesen beleszeretünk ebbe az életérzésbe, akkor lehetőség van franchise-ként megnyitnunk az első vidék Smokey Monkies BBQ-t is – hiszen a tulajdonosok nem titkolt célja a jövőben egy franchise rendszer kialakítása.

(Fotók: Smokey Monkies BBQ | Zombori András )

Smokey Monkies | szósz | tippek | sütés | BBQ

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom