Villámgyorsak – hat elektromos hajtású szupersportautó

A szupersportautók világa a minél nagyobb teljesítményről és minél jobb gyorsulásról szól, és ezeket egyre inkább teljesen elektromos hajtással érik el. Mutatunk hat csúcsmodellt, amit már meg lehet rendelni.

Tesla Roadster

Mi mással kezdhetnénk, mint a Teslával? Kevesen tudják, akik csak a mai kínálatot ismerik, hogy Elon Musk elektromos autókat gyártó cége eleve egy sportautóval indult. Az első Tesla Roadster még egy Lotus alapjára épített jármű volt, ezen a modellen kísérletezte ki a cég a későbbi nagysikerű elektromos hajtásláncát. A Tesla modelljei elképesztően népszerűek világszerte, és sokan lennének vevők egy sportkocsira, ezért Elon Musk már 2017-ben leleplezte a prototípusát.

Sok idő eltelt a bemutatója óta, de a Tesla Roadster formája olyan jól sikerült, hogy még ma is megállja a helyét. A műszaki tartalma sem avult el, hiszen a három elektromotorjával – egy az első, kettő a hátsó kerekeket hajtja – 1,9 másodperc alatt gyorsul százra, és 400 km/óra a végsebessége. Csak éppen még nem sikerült gyártásba adni: az első tervek 2020-ról szóltak, és jelenleg úgy tűnik, hogy 2023-nál előbb nem válik valóra a Tesla elektromos csúcsmodellje.

Rimac Nevera

Bámulatos iramban váltotta valóra álmát a horvát Mate Rimac, aki az elektromos hajtásúra alakított BMW-jétől jutott el oda, hogy a világ egyik első elektromos szupersportautó-gyártójának vezetője. A Rimac nemrég lépett szövetségre a neves Bugattival, együtt tervezik a jövőt, és a prototípusnak számító Concept One után bemutatta az első sorozatgyártású szupersportautóját, aminek egy mediterrán ciklon után a Nevera nevet adták.

A Nevera négy kerekét négy elektromotor hajtja, amivel 1914 lóerős teljesítményre képes, és 1,97 másodperc alatt képes elérni a százas tempót. 9,3 másodperc után már háromszázzal száguld, a végsebessége 412 km/óra. A részleteiben is elképesztően igényes Neverát a nagy autógyártók is megirigyelhetnék, de nem sokan állíthatják a garázsukba, hiszen összesen csak 150 példányt építenek belőle, egyenként kétmillió euróért.

Pininfarina Battista

Más gyártóknak sok gyönyörű autót tervezett már a Pininfarina, de a legújabb alkotásuk a saját nevük alatt kerül az utakra. A Battista egy tisztán elektromos hajtású szupersportautó, 1900 lóerős teljesítménnyel, amihez a Rimac szállítja a technikát, ezért a Neverához hasonlóan két másodpercen belül gyorsul százra. Nem mintha egy kétmillió eurós szuperautó vevőjének számítana, de öt évig ingyen lehet tölteni az európai és amerikai töltőhálózaton a Battistát.

Lotus Evija

Nagy átalakuláson megy keresztül a Colin Chapman által 1948-ban alapított Lotus: amióta a kínai Geely tulajdonába került, tele vannak nagyratörő tervekkel. Az egyik ilyen a márka új csúcsmodellje, a tisztán elektromos hajtású Evija, ami már a látványával is lélegzetelállító. A gondosan formatervezett, áramvonalas karosszériájáról nem hiányoznak a motorsportból ismerős légcsatornák és aktív aerodinamikai elemek sem.

A szénszálas anyagból készült Evija a világ legerősebb szériagyártású autója, a négy elektromotorjának kombinált teljesítménye 2000 lóerő, amivel három másodpercen belül gyorsul százra, a végsebessége 340 km/óra feletti. A lézeres fényszóróval és kamerás visszapillantókkal szerelt Evija csupán 130 példányban készül, egyenként 1,7 millió angol fontért, amivel helye van a legdrágább szupersportautók között.

Aspark Owl

Szinte a semmiből tűnt fel a japán Aspark, amely 2017-ben a frankfurti autószalonon leplezte le az Owl névre keresztelt elektromos hajtású szupersportautójának prototípusát. 2019-ben már a gyártásra kész változattal álltak elő, és a mindössze 99 centiméter magas, teljes egészében szénszálas anyagból készült karosszéria alá figyelemreméltó technika került. A négy elektromotor kombinált teljesítménye ugyanis 2012 lóerő.

A bemutatása idején a világ legjobban gyorsuló közúti autójának szánták, és ez tulajdonképpen igaz is, hiszen az Owl hét századmásodperccel gyorsabb, mint a Rimac, 1,9 másodperc alatti éri el a százas tempót, a végsebessége 400 km/óra. A horvát riválisánál ritkább és drágább is lesz az Aspark, hiszen összesen ötvenet gyártanak belőle, ebből mindössze húsz kerül az európai utakra, egyenként 2,9 millió eurós alapáron.

Nio EP9

Ha valahonnan, akkor Kínából nem számítanánk elektromos hajtású szupersportautóra, pedig a Nio EP9 igazi trónkövetelőnek ígérkezik. Nem is a teljesítménye miatt, hiszen 1360 lóerőre képes, amivel 2,7 másodperc alatt gyorsul százra és 313 km/óra a végsebessége, hanem inkább a körideje miatt. A Nio ugyanis a legendás Nürburgringen 6 perc 45,9 másodperc alatt ért körbe, ezzel pedig a leggyorsabb közúti autó, a Lamborghini Huracán Performante rekordját is megdöntötte.

A benzines szupersportautók rajongói sem lehetnek csalódottak, hiszen a neves gyártók még nem engedték el teljesen ezt a kategóriát sem. A Bugatti nemrég leplezte le a Mistralt, ami az utolsó 16 hengeres motorral szerelt modelljük lesz, míg a Lamborghini a legendás Countach nevét élesztette fel egy retró stílusú modellel, amit V12-es motor hajt.

tesla roadster | szuperautó | lotus evija | pininfarina battista | szupersportautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom