Fenségesen mutat a sziklához odabújó olaszországi templom, ami éppen ezzel a bújással tud elférni a meredek hegyen.
Veronától északra, a Garda-tó keleti partjától nem egészen tíz kilométerre fekszik Santuario Madonna della Corona.
Pont olyan kacskaringós, hegyi szerpentines helyen fekszik, amilyen a neve is. De ha már egy icipici hely van a hegyoldalban, akkor miért ne épülne oda egy templom is?
Épült is, a Monte Baldo büszkesége, Észak-Olaszország egyik titkos gyöngyszeme, a Santuario Madonna della Corona, zarándoklatok állomása, ünnepségek helyszíne.
A sziklatalapzat, amire a templom épült 774 méterrel van a tengerszint felett, és pompás kilátás nyílik az Adige-folyó völgyére.
De bemenni is megéri, belül ugyanis a templom egyik „fala” részben maga a szikla, ami lenyűgöző látványt nyújt. A honlap szerint legkésőbb a 13. században már működött itt egy helyi szerzetesrend és állt egy kápolna, de akkor még csak egy veszélyes, keskeny hegyi ösvényen lehetett megközelíteni. A mai templom építése 1625-ben kezdődött és csak 1685-ben fejeződött be.
A következő évszázadokban többször bővítették, átalakították, számos új szobor került be, és rendes hegyi utat is építettek oda. Végül a mai formáját 1978-ban nyerte el az épület:
1974-ben Guido Tisato építészt megbízták egy átfogó beavatkozási tervvel, amely csak a legfontosabb részeit őrizte meg a meglévő templomnak. Le is zajlottak a munkálatok, majd 1978. június 4-én Giuseppe Carraro püspök ünnepelhette az új kegyhely és az új oltár felszentelését. 1982-ben a kegyhely a „basilica minor” címet kapta, hat évvel később pedig II. János Pál pápa is meglátogatta.
A templom egész évben látogatható, reggel nyolc és este hat között még holtszezonban (novembertől áprilisig) is, azon kívül pedig reggel héttől este 19.30-ig.
(Fotók: Unsplash)
Santuario Madonna della Corona | olaszország | templom | észak-olaszország | Garda-tó | Monte Baldo
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
72 óra Amszterdamban
Egy festői „szellemfalu” csinos házikókkal, de egyetlen lakos nélkül
Kvíz: Mondunk egy települést, melyik nem Magyarországon található?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


