A 911-es Porsche alatt is van élet, és mázlista, aki ezt élheti

A Porsche, az a 911-es. Nagyon sokáig ez volt az emberek fejében, miközben nem csak az akart Porschét, aki nagy teljesítményű sportos kupéra vágyott, és volt is rá jó sok pénze. Míg azonban az autógyártóknál az olcsóbb, gyengébb és szerényebben felszerelt egyértelműen kevesebbet jelent, a Porschénél – ahogy a sportautóknál szokás – a kisebb, könnyebb, póriasabb akár élvezetesebb is lehet.

Ma a soha nem látott mennyiségű Porsche-modell között is eligazodunk, és tudjuk, hogy a 911-esnél kisebb sportautó a Boxster és a Cayman – a cég viszont gyakorlatilag a kezdetektől kínál a vezértípusa alá pozicionált kupékat, kabriókat, roadstereket.

Itt van például ez a modell:

Régi 911-es? Majdnem. Ez ugyanis a

Porsche 912

A 1964-ben bemutatott, hathengeres 911-es annyival modernebb és erősebb volt elődjénél, a 356-osnál, hogy hiába nem álltak még le a gyártásával, hiába volt olcsóbb, a vevőknek már nem kellett. A megoldás az lett, hogy a 911-es karosszériájába a 356-os kicsit megigazított, 1,6 literes, 90 lóerős négyhengeresét építették.

A kisebb teljesítmény és végsebesség ellenére a sportos élmény megmaradt, és a 912-tulajokat az sem zavarta, hogy autójuk felszereltsége sem érte el a 911-es szintjét. A 912-es kupét és targát 1969-ig forgalmazták, 912E néven pedig 1976-ban visszatért a koncepció az Egyesült Államokban egyetlen évre, a G széria kasznijával.

Porsche 914

Ha a 912-es egyik vonzereje az volt, hogy szinte ugyanúgy nézett ki, mint a drágább 911-es, akkor bátran mondhatjuk, hogy utódja teljesen elvesztette ezt a fajta sármját.

Szögleteket, bukólámpát, targatetőt és egy középső pótülést kapott, meg egy fokkal bonyolultabb elnevezést és motorkínálatot. A típust ugyanis nemcsak közösen fejlesztette a Porsche a Volkswagennel: Volkswagen-Porsche 914/4 néven a Karmann-nál a Typ 4 1,7 literes, 80 lóerős négyhengeresét szerelték bele, a Porsche pedig 914/6 néven 110 lóerős hathengereseket készített Stuttgartban.

A kocsi hamar megkapta az együttműködést és az olcsóságot is kifejező Volks-Porsche becenevet, ami ugyan a Porsche presztízsének nem tett feltétlenül jót, az 1969 második felétől 1976-ig tartó élete során mégis mintegy 120 ezer darabot adtak el összesen a típusból.

Porsche 924

Több szempontból is fontos modell a cég történetében: a márka első orrmotoros, folyadékhűtéses konstrukciója, amely – ahogyan később a Boxster – komoly bevételt termelt az akkoriban nehézségekkel küzdő márkának.

Az 1976-os 924-esen maradt a bukólámpa, a karosszéria viszont sokkal modernebb, frissebb lett, és bár Volkswagenként már nem létezett 924-es, a műszaki rokonság még szoros maradt. A kétliteres, 125 lóerős négyhengeres például az Audi 100-asból való, ahogy számos alkatrész is – napjaink 924-tulajainak nagy örömére, akik így jóval olcsóbban fenntarthatják ma már sokkal elismertebb kocsijukat, mint a márkatársaik általában.

Kicsit felborítja az olcsóautó-koncepciót, mégis volt igény egy erősebb, drágább változatra: a 924 Turbo 170 lóereje ma sem lenne kevés, a 210 lóerős Carrera GT szélesítéseivel is kiemelte képességeit, ma igazi ritkaság.

A 924-es széria 1988-ban, a – már saját motorral szerelt – 924 S gyártásának befejezésével búcsúzott, 12 év alatt több mint 150 ezer darab készült a típusból.

Porsche 944

Nem véletlen a dizájnrokonság a 924-essel: 1981-től, tehát bőven azzal egy időben kezdték forgalmazni, a 924-es továbbfejlesztett változata.

Saját, 150-250 lóerős négyhengeres motorokat kapott. 1991-ig gyártották, 163 ezres példányszámával az addigi legnépszerűbb Porsche lett.

Porsche 968

Ezen is jól látható a 924/944-leszármazás, és kis jóindulat kell önálló típusnak nevezni – mivel azonban a 944-es alkatrészeinek négyötödét módosították vagy kicserélték, legyünk jóindulatúak.

Háromliteres szívó- vagy turbómotort és kupé vagy kabrió karosszériát kapott, a gyártás pedig visszakerült az Auditól Züffenhausenbe. 1992-től csak ’95-ig készítették, az elődökhöz képest jelképes, 13 ezer alatti darabszámban.

Porsche Boxster

Ez már ismerősebb név, ugye? A boxer és a roadster szavak összevonásából keletkezett, ebből ki is derül, hogy kizárólag kétüléses, nyitott tetős kivitelben készült. A frissítgetések ellenére alapvetően nyolcvanas évekbeli 924/944/968-forma helyett alapvetően új, de – főleg szemből – erősen a 911-esre emlékeztető karosszériát kapott.

Lényegesebb változás, hogy a transaxle elrendezés helyett immár középre építették a motorját, ami kisebb teljesítménynél is ideális a sportautósághoz, ám a Boxsterből nem volt szerény változat, már az alap hathengeres is 204 lóerőt tudott, hét másodperc sem kellett neki a százas sprinthez.

A kilencvenes évek eleje-közepe sem volt a márka fénykora, költségtakarékossági okok indokolták, hogy az első folyadékhűtéses 911-essel együtt fejlesztették a Boxstert – ez persze egyértelműen utóbbi előnyére vált. Kis tömeg, középmotor, több mint kétszáz lóerő, csodás vezethetőség – hamar rájöttek az emberek, hogy a Boxster nem a szegény ember 911-ese, hanem az okos ember Porschéje.

A második generáció fejlesztésére már nem csak kedv volt – 160 ezer példány eladása után –, hanem pénz is. A 2004-től elérhető, 987-es típusszámú Boxster alapváltozata 240, a Boxster S 280 lóerőt tudott, látszatra alig dolgozták át a formát, pedig csak az alkatrészek ötöde egyezett az elődével.

Nagyobb újdonság volt az új karosszériaváltozat. A név eredete miatt a Boxster-felirat furcsán hatott volna egy nem-roadsteren, ezért inkább Cayman lett a csukott középmotoros Porsche neve.

Kérdés sem volt, kell-e folytatni a Boxster/Cayman sikerszériát, 2012-ben jöttek az utódok.

Tömegcsökkentés, tengelytáv-növekedés, hatfokozatú kézi váltó vagy hétfokozatú, duplakuplungos automata, átdolgozott belső tér – az új modellpáros minden korábbinál jobban szolgálta a vevőit, és szolgálja ma is, a 2016-os modellfrissítés óta új néven.

A 718-as típusszám is jelzi, a Porsche is nagyon büszke a kocsira: a 718-as az ötvenes-hatvanas évek legendás versenyautója volt 160 lóerővel és alig fél tonnával – a 718 Boxster alapmodellje is 300 lóerős, viszont már csak négyhengeres, de eddig még nem hallottuk, hogy valaki olyan is duzzogna emiatt, aki próbálta.

A 718 Boxster és Cayman formáját ráadásul a Roadsternek is interjút adó Varga Péter tervezte – neki és a két évtizedes múltnak köszönhetően már ezek tulajdonosait is ugyanúgy irigyli mindenki, ahogyan a 911-esekét.

(Fotók: Porsche)

porsche boxster | porsche 718 boxster | porsche 914 | porsche | porsche 924

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom