Egy friss felmérésből kiderül, mely országok számítanak majd a legbiztonságosabb úti célnak jövőre.
A kutatást a Berkshire Hathaway Travel Protection készítette, amely az utazók visszajelzései mellett a Numbeo adatait, a Global Peace Indexet és a GeoSure Global pontszámait is figyelembe vette, hogy egy összesített biztonsági mutatót állítson fel minden országra vonatkozóan.
A rangsor különösen azok számára lehet hasznos, akik már most a jövő évi nyaralásukat tervezik. A úti cél kiválasztásánál ugyanis az egyik legfontosabb szempont mindig a biztonság.
A lista élére Hollandia került, melyet a felmérés „békeszerető országként” jellemez.
A kiemelkedő globális békeindex-értékek, valamint az, hogy az ország biztonságosnak számít a női, LMBTQIA+ és színes bőrű utazók számára, mind hozzájárultak az első helyéhez.
A második helyen Ausztrália végzett, amely a terrorizmus elleni biztonság terén érte el a legmagasabb pontszámot. A napsütötte kontinens már a tavalyi felmérésben is a másodikként zárt.
A harmadik helyre új szereplőként a szomszédos Ausztria került. A Global Peace Index szerint Ausztria a világ egyik legbékésebb országa, amely festői alpesi tájairól, gazdag zenei örökségéről és császári palotáiról ismert.
A negyedik és ötödik helyen Izland és Kanada következik. Bár mindkét ország még dobogós volt tavaly, továbbra is a világ legbékésebb államai közé tartoznak. Izland a globális rangsor szerint egyenesen a legbékésebb ország, Kanada pedig Észak-Amerika legbiztonságosabb úti céljai közé sorolható.
Ugyan ezek az országok általánosságban véve biztonságosnak számítanak, továbbra is ajánlott azért tájékozódni az aktuális helyzetről, és követni a külügyminisztérium utazási tanácsait minden utazás előtt.
A világ 10 legbiztonságosabb országa 2026-ban:
- Hollandia
- Ausztrália
- Ausztria
- Izland
- Kanada
- Új-Zéland
- Egyesült Arab Emírségek
- Svájc
- Japán
- Írország
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
lista | biztonság | legbiztonságosabb | országok | jövőre | úti cél
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Már pénzt adnak Dubajban, csak szerezzék vissza a turistákat
Elfeledett olasz szigetek, ahol nincs tömeg, csak vulkánok, színes kikötők és kristálytiszta tenger
2180 kilométer bringával: elképesztő új kerékpáros útvonal nyílt Spanyolországban
5 dolog, amit nagyon szeretnének a légiutas-kísérők, hogy bárcsak minden utas tudna
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


