Ma már több ingatlan és más, nagyobb épület tetején láthatunk napelem paneleket. Az egyre népszerűbb napelemek kapcsán azonban számos tévhit kering, amelyeket ideje eloszlatni. Olvassa el cikkünket, és tudja meg, mik a legfőbb hiedelmek!
Túl költséges beruházás, ami nem térül meg
Ha napelemekről beszélünk, talán a legtöbb ember első gondolata, hogy nagyon drága egy ilyen rendszert telepíttetni, és sosem térül meg igazán. Papp Márton, a Soler napelem kivitelező vállalat tulajdonosa és ügyvezetője elmagyarázza, hogyan és nagyjából mennyi idő alatt térül meg egy ilyen beruházás:
„Több tényezőtől is függhet, hogy hány éven belül hozza vissza a vételi és telepítési munkadíjat a napelem által megtermelt energia, de mivel egy napelem rendszer teljesen lenullázhatja a villanyszámlát, téves azt állítani, hogy nem kifizetődő. A megtérülési időt rövidíthetik például különböző pályázati és egyéb támogatások, hiszen úgy a vételár már alapból alacsonyabb. Vagy a jelenleg érvényben lévő szaldós elszámolás is, ugyanis ebben az esetben a fel nem használt energiát ingyen tárolhatjuk, amíg szükséges nem lesz, vagy igényelhetjük az ellenértékét a szolgáltatótól. Mindent egybevetve a napelem rendszerek telepítésének összköltsége kb 9-13 éven belül megtérül.”
Pár éven belül meghibásodhatnak egyes alkatrészek
A napelem rendszerek két fő része a panel és az inverter. A Soler ügyvezetője ezek kapcsán is eloszlatja téves hiedelmeinket.
„A napelem paneleknek nincsenek olyan alkatrészei, amik mozognának és így elkophatnának vagy tönkre mehetnének. Hogy az invertert mennyi idő múlva szükséges cserélni, az nagyban függ annak minőségétől, de még rosszabb esetben is csak 12-13 év után lehet szükséges a csere. Egy jó minőségű inverter pedig 20 évig is tökéletesen működik.”
A szélsőségesebb időjárás tönkreteheti a napelemeket
A napelem panelek a háztetőn látszólag ki vannak téve az időjárásnak. Az emberek jogosan félnek attól, hogy esetleg egy nagyobb jégeső tönkre teheti a drága készüléket. Papp Márton azonban ezzel kapcsolatban is megnyugtató hírekkel szolgál.
„A napelemek gyártása során természetesen ezt a szempontot is figyelembe veszik. A paneleket hosszasan tesztelik, hogy végül a ráhelyezett üveglapok egy kiadósabb, nagy darabokban hulló jégesőnek is könnyedén ellenálljanak.”
(Szponzorált tartalom)
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!