Már a múlt hét óta lehet korcsolyázni a Balaton jegén, azóta pedig – a Duna pesti és bécsi szakaszának jégzajlása mellett – a külföldi portálok is felfigyeltek a természeti jelenségre.
A befagyott Balaton látványa bennünket is lenyűgöz, talán részben azért is, mert manapság ritka: legutóbb kilenc éve fagyott be Közép-Európa legnagyobb tava. A világszerte aktív Reuters hírügynökség éppen ezzel a felütéssel mutatja be a jeges Balatonról készült videót, amin korcsolyáznak és szánkóznak az emberek:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Annyit még megjegyeznek, hogy a hatóságok szerint a déli part már biztonságos, északon viszont kockázatos lehet a parttól eltávolodni.
Sokkal több nem is derül ki a videóból, noha órákig el tudnánk nézni a korcsolyázó embereket, a távolban homályosan kivehető hegyláncot.
Délen igen, északon inkább ne
Ami pedig a szabályokat illeti: még a déli parton is csak a parthoz nagyon közel (ötven-hetven méteren belül), kis vízmélységű területeken tartózkodjunk a jégen, csak nappal és jó látási viszonyok között, lehetőség szerint társakkal.
Északon mindez kockázatosabb: a víz később kezdett befagyni, és hamarabb is mélyül a tó.
A befagyott Balatonról a DW is beszámolt
Szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, nem mozog. A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a tíz centimétert, és egyben acélos, jó minőségű is a szerkezete.
Azt meg talán mondani sem kell, hogy járművel nem hajtunk a jégre. Kivételt képeznek a hatósági munkagépek a kikötők és veszteglőhelyek területén.
Fokozott ellenőrzés
Mindemellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy tilos a szabad vizek jegén tartózkodni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között; a jégen tartózkodás szabályait fokozottan ellenőrzik.
A szabályok megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat, hatezerötszáz és hatvanötezer forint közötti (ismételt elkövetés esetben kilencvenezer forintig) helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési eljárást indíthat, amelyben akár kétszázezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak.
Az első Reuters-videó a befagyott tóról
Jéggel kapcsolatos veszélyhelyzet észlelése esetén a 112-es segélyhívón, vagy a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán lehet bejelentést tenni.
(Forrás: Reuters, MTI, nyitókép: Köles Mihály / Unsplash)
szánkó | balaton | szánkózás | tél | utazás | korcsolyázás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez ma a világ leghosszabb repülőútja, de már nem sokáig
Kiderült, mely városok a legszebbek naplemente után
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!