Tromsø jóval az Északi-sarkkörön túl, hegyek és kristálytiszta fjordok gyűrűjében fekszik, és már az érkezés pillanatában olyan drámai látvány fogadja az ide utazót, amit kevés európai város tud felülmúlni.
Az aurora borealis természetes fővárosaként sokan csak a sarki fény miatt érkeznek ide, ám az „Észak Párizsának” nevezett norvég város jóval többet tartogat az éjszakai égboltnál.
A késő augusztustól kora áprilisig tartó szezonban szinte biztos, hogy megpillanthatjuk Tromsø-ban a zölden hullámzó fényeket. Tökéletes szpot lehet a megfigyelésére a Storsteinen csúcs vagy az egyik sötét, nyugodt fjord.
Amikor az ég kitisztul, a Tromsø feletti égbolt olyan fényjátékkal ajándékozza meg látogatóit, amihez foghatót kevés helyen látni a világon.
A város mégis akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor a nap még az ég alatt jár. Észak-Skandinávia őslakosai, a számi közösségek élnek itt évszázadok óta, életüket és történeteiket pedig a rénszarvastartás határozza meg.
A Tromsø Arctic Reindeer táborában lavvu sátrakban mesélnek a kultúrájukról, megkóstolhatjuk a hagyományos rénszarvaspörköltet, megetethetjük az állatokat, sőt még szánon is végigcsúszhatunk a hómezőkön.
A város fjordjai télen is életet rejtenek. Tőkehalak, lazacok, heringek és óceáni óriások úsznak a jéghideg vízben.
Tromsø ikonikus jelképe, az 1965-ben épült Északi-székesegyház messziről is lenyűgöző. Háromszögű vonalai egyszerre idézik a Sámi sátrak formáját és utalnak a környező szigetek csipkézett partvonalára, a hatalmas üvegablakok pedig éjjel válnak igazán lélegzetelállítóvá.
(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty)
tromso | északi fény | sarki fény | észak-európa | aurora borealis | norvégia
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Sivatagok, hegyóriások és eldugott kisvárosok között vezet Amerika egyik legszebb autós útvonala
Ez ma a világ leghosszabb repülőútja, de már nem sokáig
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


