Önkéntelenül a szája elé kapja a kezét, ha társaságban van, nehogy észrevegyék, hogy hiányzik néhány foga? Szeretne végre önfeledten beleharapni egy cső kukoricába, és úgy majszolni az édes-sós szemeket, mint gyerekkorában? Elege van belőle, hogy a hagyományos protézise állandóan elmozdul beszéd közben? Ha most bőszen bólogat, ez a cikk Önnek szól! Mutatjuk, mit érdemes tudni a fix fogsorról, ami, bár évtizedek óta bizonyított technológia, mégis kevesen ismerik!
Mi az a fix fogsor és hogyan működik?
A fix fogsor olyan, mintha visszakapná a saját, erős fogait. A technológia egyszerű, de nagyszerű, ráadásul nagy előnye, hogy nem kell minden egyes fognak külön implantátum, hanem sokkal kevesebb is elég. Az alsó állcsontba jellemzően 4, a felsőbe pedig általában 6 implantátum, vagyis műgyökér kerül: ezek extra vékony titánból készülnek, és ezeken rögzítik az új fogsort. Az eredmény egy természetes, stabil fogív, ami nem mozdul el, nem esik ki evés vagy nevetés közben, és ami a legjobb, hogy nem kell éjszakára kivenni, tisztítani, majd reggel visszahelyezni.
A beavatkozás pontosságát a legmodernebb digitális navigációs eljárások, illetve a 3D CBCT-diagnosztika biztosítja: az implantátumok így a legoptimálisabb helyre kerülnek, és a mikro illeszkedésnek köszönhetően a rögzített fogsor nem fogja irritálni a lágyrészeket, és gyulladást sem okoz.
Fix fogsort ma már több fogászatban készítenek, ám mindig érdemes olyan rendelőt keresni, ami elsődlegesen szájsebészetként működik, ugyanis a beavatkozás – bár fájdalommentes – komoly szakmai háttértudást igényel. Budapesten ilyen például a zuglói Budapest Dentcare. A rendelő barátságos hangulata, az empatikus orvosok és asszisztensek, valamint a házon belül rendelkezésre álló diagnosztikai eszközök színvonalas ellátást biztosítanak.
Hogyan hat a fix fogsor az életminőségre?
Ha Önnek is régóta klasszikus műfogsora van, valószínűleg már fel sem tűnik, milyen sokszor szorong amiatt, hogy a fogsor elmozdul, nem jól funkcionál, vagy kínos helyzetbe kerül miatta. Ezek a negatív érzések óhatatlanul hatással vannak a hangulatra és az életkedvre, és könnyen lehet, hogy a gyakori feszültség vagy idegesség mögött egy olyan egyszerű ok húzódik meg, mint a fogsorral kapcsolatos félelmek.
A fix fogsor ezeket a szorongásokat oldja meg. Beszéd és étkezés közben egyaránt stabilan tart, így Ön újra önfeledten nevethet, megeheti a kedvenc ételeit, amiket eddig mellőznie kellett, sőt, a reggeli és esti fogsor-macerától is megszabadulhat, amivel időt, energiát és pénzt takaríthat meg, hiszen nem kell többé fogsorragasztót vásárolni.
A gondtalan rágásnak és a rágóerő visszaszerzésének van egy másik előnye is: az alaposabban megrágott ételeknek köszönhetően csökkenhetnek a rágási nehézségekből fakadó emésztési panaszok, ami jelentősen javíthatja a hétköznapi komfortérzetet.
Miért veszélyes kezeletlenül hagyni a foghiányt?
A fix fogsor magától értetődő előnyeit már megnéztük. De ez még nem minden. A foghiány ugyanis nemcsak azért rossz, mert kínos perceket okozhat. Ha ugyanis hosszú távon elhanyagolja, és nem gondoskodik a hiányzó fog pótlásáról, az idővel csontleépüléshez vezet, amitől az ajkak beesnek. Ez pedig nem csupán esztétikai gond, hanem orvosi is, hiszen ilyenkor a fix fogsor kialakításához már nem elég az implantáció, hanem csontbeültetésre is szükség van, ami egy hosszadalmas, több kellemetlenséggel járó és igencsak költséges folyamat.
Bizonyos szempontból tehát a fix fogsor a költséghatékony megoldás, amely ráadásul abban is segít, hogy az arc száj körüli része megőrizze a fiatalos vonásait.
Fájdalmas a fix fogsor elkészítése?
A fogászati kezeléseket sokan halogatják. Az ok egyszerű: néhány korábbi rossz tapasztalat és a félelem a fájdalomtól. A jó hír az, hogy a modern technológiával a csavarok behelyezése rutinszerű beavatkozás, ami helyi érzéstelenítésben történik, és nem jár fájdalommal.
Az implantációs folyamat egyébként viszonylag gyors: állcsontonként körülbelül 1-1,5 órát vesz igénybe, tehát nagyjából 3 óra alatt túl is lehet az egészen.
Miért jó befektetés a fix fogsor?
A fix fogsor nem tartozik a legolcsóbb fogászati kezelések közé, ugyanakkor erre a kiadásra érdemes befektetésként tekinteni. Cserébe ugyanis egy hosszú távra szóló, esztétikus és tökéletesen funkcionáló fogsort kap, méghozzá sokkal kedvezőbb áron, mintha egy jelentősebb fogvesztés esetén egyesével kellene elkészíteni az implantációs hidakat.
A Budapest Dentcare rendelőjében az első lépés minden esetben az állapotfelmérés és a digitális diagnosztika, amely során a kezelőorvos lépésről lépésre elmagyarázza a kezelés menetét, részleteit és várható költségeit, így Ön tökéletesen tisztában lesz azzal, mivel jár a beavatkozás. Sőt, a digitális technológiának köszönhetően azt is megnézheti, hogyan fog kinézni az elkészült fogsor, amivel újra önfeledten mosolyoghat és magabiztosan rághat!
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Az egészségügyi magánszolgáltatások és a páciensközpontú hozzáállás
Útmutató a biztosításokhoz
Ahol egy beruházás valódi értéke eldől
A búvárszivattyú kulcsfontosságú szerepe
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!