Ha éppen munka nélkül, vagy ha úgy tetszik, két munka között vagyunk, akkor bizony sok mindent mérlegelni kell az új állás keresése előtt. Csak úgy tudunk ugyanis megfelelő munkát szeretni magunknak, ha minden lehetőségünket és igényünket kellően végiggondoltuk.
Ha például nincs a kezünkben valami ütős szakma, akkor teljesen másként kell állást keresni, mintha egy felkapott szakma képviselői volnánk. De persze akkor sem kell kétségbeesni, hiszen így is lehet nagyszerű munkát találni. Mai cikkünkben azt is megmutatjuk, hogyan!
A jogosítvány kiváló mentőövként szolgál!
Talán nem is olyan meglepő, de a vezetői engedély nem csupán akkor jön jól, amikor más végzettséghez kapcsolódik, hanem önmagában is bőven megállja a helyét. Szombathelyen számos cég hirdet nemzetközi tehergépkocsivezető állást, ehhez persze nem minden esetben elegendő a “sima” “B” kategóriás jogosítvány.
A tehergépkocsihoz természetesen komplexebb és magasabb szintű vezetői engedély kell, de sok munkáltató úgy van vele, hogy inkább állja a jogosítvány megszerzését, csak legyen végre munkaerő, aki vezeti a járgányokat. Mert bármilyen hihetetlen, a sofőr kifejezetten hiányszakmának minősül. Így ha úgy érezzük, hogy szívesen vezetnénk nagyobb járműveket, és a nemzetközi színtértől sem riadunk vissza, akkor egy tanulmányi szerződés fejében akár ingyen is vizsgázhatunk.
Persze nem csupán a papírokkal kell számolni, hiszen merőben más világ vár ránk, ha külföldi utakat vállalunk.
Nem mindenkinek való a nemzetközi fuvarozás!
Ha megnézzük a Szombathelyállás oldalán kínált nemzetközi tehergépkocsivezető állásokat, akkor látni fogjuk, hogy nagyon kecsegtető ajánlatokkal várják a dolgozni vágyókat.
Csakhogy a pénz nem minden! Akinek ugyanis családja van, vagy akár egészen pici gyermekei, az bizony nem nagyon szeretne folyamatosan 1-2 hétre kiszakadni a család életéből. Sőt, annak sem igazán való ez a munkakör, aki nem bírja a magányt és a csendet, hiszen a nap legnagyobb részében egyedüllét vár rájuk. Persze ma már az internet mindenkit összeköt, és ez alól a sofőrök közössége sem lesz kivétel. Így végülis bár nem ül majd mellettünk senki sem, mégsem leszünk egyedül!
Rengeteg előnye van ennek a munkának, és nem csupán a kimagasló kereseti lehetőség az egyetlen. Szép tájakat, érdekes embereket, más kultúrákat ismerhetünk meg, sőt, akár a külföldre költözést is elő tudjuk egy ilyen munka segítségével készíteni!
Az állásportál, ami segít!
Mindenképpen érdemes az online terepet használni, amikor állást keresünk, hiszen számos segítséget kaphatunk. Feltéve, hogy a megfelelő portált használjuk.
A Szombathelyállás oldalán gondoskodhatunk arról, hogy elsőként értesüljünk az új munkákról, könnyen elkészíthetjük a CV-nket, gyorsan jelentkezhetünk a számunkra szimpatikus hirdetésekre, sőt még tanácsokat és tippeket is szép számmal olvashatunk!
(Szponzorált tartalom)
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!