A glettelés tudományának alapjai

Bármilyen falfelületet is szeretnénk lefesteni, az első lépés mindig a felület kiegyenlítése, és az apróbb hibák, repedések eltüntetése. Ha ezt kihagyjuk, vagy nem a megfelelő módon végezzük el, akkor az a végeredményen is meg fog látszani. Az egyenetlenségek ugyanis átütnek a festékrétegen.

A hibák megszüntetésének egyik leggyorsabb és legegyszerűbb módja a glettelés. Csak glettanyagra, illetve néhány munkaeszközre van szükségünk hozzá. Bár nagyon egyszerű műveletről van szó, nem árt odafigyelni néhány dologra, hogy valóban sima, teljesen egyenletes falfelületet kapjunk.

Ebben az írásunkban mindent elmondunk a glettelésről, és arról, hogy hogyan kell jól csinálni. Ha még keresed a megfelelő glettanyagokat a munkához, akkor nézz körül a Bíborfesték Üzletház kínálatában! Itt kültérre és beltérre is megtalálhatod a megfelelő termékeket, sőt, akár a kész glettek közül is választhatsz.

Mi az a glettelés?

A glettelés nem más, mint a fal előkészítésének egy fontos lépése, amikor is felhordásra kerül a glettanyag. Sajátos tulajdonságainak köszönhetően szépen el tudjuk tüntetni vele a kisebb repedéseket, lyukakat, hibákat, amik egyenetlenné tennék a festést.

A glett tulajdonképpen egy gipszanyag, amivel higított formában nagyon egyszerűen tudunk dolgozni. Majd a száradást követően megkeményedik, ezzel olyan hatást adva, mintha a falakon nem is lettek volna soha hibák. Ehhez persze nagyon fontos, hogy minőségi termékeket használjunk, és precízen dolgozzunk.

Mire van hozzá szükséged?

Először is a megfelelő glettanyagot kell beszereznünk. Többféle termék közül is választhatunk, így érdemes néhány dologra odafigyelni. Nem mindegy például, hogy kültéren vagy beltéren szeretnénk-e dolgozni Továbbá azt is el kell döntenünk, hogy mi szeretnénk kikeverni az anyagot, vagy kész glettel dolgoznánk inkább.

Ezenfelül szükség van takarófóliára is, hogy a talajt, illetve a közelben lévő tárgyakat tisztán tudjuk tartani. Az agyag felvitele speciális eszközzel történik, amit úgy hívunk, hogy glettvas, ennek beszerzéséről is gondoskodni kell.

Por állagú termék esetén a kikeveréshez kelleni fog még vödör és egy spakli. A munka utolsó lépése a csiszolás, így egy megfelelő erősségű csiszolópapírra is szükség van.

Hogyan kell glettelni?

Az első lépés a takarófólia leterítése és a falfelület alapos megtisztítása. Majd ezt követi a por formájú anyag kikeverése a megfelelő higítási arány figyelembevételével. Kész glett esetén erre a lépésre nincs szükség. Az anyagot alaposan be kell dolgozni a repedésekbe, lyukakba, illetve minden olyan falrészbe, ahol egyenetlenségeket látunk. Végül jöhet a csiszolás, hogy sima felületet kapjunk.

Ugye, hogy nem is olyan nehéz a glettelés? A lényeg, hogy precízen dolgozz, és mindig a megfelelő minőségű termékeket használd a munkához! Ha így teszel, akkor a végeredmény egy teljesen sima, egyenletes falfelület lesz, amire már szépen fel tudod vinni a festékeket.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom