Kutatások szerint tovább él, aki beengedi életébe a művészetet

Azok a bizonyos brit tudósok megint nagyot mennek: a University College London kutatói szerint azok, akik gyakrabban foglalkoznak művészetekkel, hosszabb életet élnek majd. Már évi egy-két múzeum vagy színházlátogatás segíthet. Egy hatezer fős, ötven év feletti felnőttekből álló mintából következtettek minderre. 

A kutatás összefoglalóan foglalkozik az öregedéssel, s ennek része a szabadidős tevékenységek vizsgálata is. Természetes, hogy a dohányzás, alkoholfogyasztás vagy rendszeres testmozgás sokkal fajsúlyosabban befolyásolják a mutatókat, de sok érdekes összefüggésre bukkantak.

Gazdasági, egészségügyi és szociális faktorokat vizsgáltak arra vonatkozóan is, miért élek tovább azok, akik szeretik és figyelik is a művészeteket. A résztvevők beszámoltak a kultúrafogyasztási szokásaikról, majd ezeket összevetették a brit halálozási adatokkal.

A kutatás vezetője szerint teljesen közvetlen ok-okozati összefüggést nem lehet megállapítani, de nagyon úgy fest, tudományos szempontból is fontos, hogy rendszeresen áldozzunk a kultúra oltárán.

A hatás nagyon egyszerű: a stresszoldásban keresendő.

Aki rendszeresen jár színházba, operába, kiállításokra, felolvasásokra, galériákba, az ezzel is lazít a mindennapokon, a művészet segít kiszállni a mókuskerékből, legalább egy kis időre. Sőt, a kreativitást is serkenti, ami szintén életminőségjavulást hozhat. Mi több, maga a flow élmény megélése is jót tesz a mentális egészségnek.

További művészetekkel és kreativitással kapcsolatos tevékenységeket is kedvezőnek találtak: a kertészkedés, kórusba járás, éneklés, rajzolás és valamilyen körbe járás is mind mind hozzátesznek a hosszú és kiegyensúlyozott élethez.

Ez is érdekelhet:

Így lépjük át a küszöbfrászt egy kortárs műtárgy vásárlásakor

A témával kapcsolatos majdnem minden félreértést eloszlatunk, elmondjuk, mi van itthon kortárs ügyben, a falra ragasztott banánon innen, a lila ködön túl.

(Fotók: Unsplash)

galéria | művészet | lifehack | múzeum | szépművészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom