A kulcsszavak és kifejezések használata az álláspályázatunkban

Mivel a keresettebb pozíciókra megírt álláshirdetésekre jó esetben is több száz pályázat kerül beküldésre, így a kiválasztást végző személyeknek legtöbbször csak arra van idejük, hogy az önéletrajzokat tüzetesebben átvizsgálják a szemükkel. Teszik mindezt azért, hogy lássák, megjelennek-e bennük az adott területtel kapcsolatos gyakran használt kulcskifejezések.

 

Sőt, sok helyen már nem is a HR-esek feladata az előszűrés, hanem az ATS szoftvereké, amelyek szintén csak akkor engedik tovább a következő körbe a jelentkezőt, ha a Kaposvarallas oldalán vagy az egyéb állásportálokon megjelent hirdetésre beküldött önéletrajz és motivációs levél tartalmazza a szükséges kifejezéseket.

A kulcsszavak használata tehát kiemelt részét képezi az álláspályázat optimalizálásának. Legalább négy-öt darabot érdemes elhelyezni belőlük ahhoz, hogy az egyébként jól megírt pályázatunk ne a kupac aljára kerüljön. De mégis hogyan azonosíthatjuk be ezeket a kifejezéseket?

 

Olvassuk át még egyszer az álláshirdetést!

 

Az álláshirdetések többször történő átolvasása az egyik legjobb módszer annak a meghatározásához, hogy melyek lesznek a pozíció és az iparág szempontjából releváns kulcsszavak.

 

De, ha szeretnénk biztosra menni, akkor bemásolhatjuk a szöveget akár egy szófelhő-generátorba is, amely kilistázza nekünk a leggyakrabban használt kifejezéseket belőle. Ezek közül pedig nekünk kell kiválasztani azokat, amelyeket el szeretnénk helyezni a pályázatunkban.

 

Hogy egy példával is illusztráljuk a dolgot: lehet, hogy az előző munkahelyünkön a feladatunk megnevezése a “Customer Supply Menedzsment” volt, de a legtöbb helyen ezt logisztikaként ismerik. Így a hirdetésbe és a keresőmotorokba is ezt a kifejezést írják be általában a toborzók. Hiába hangzik tehát az előbbi sokkal szebben, nekünk akkor is az utóbbit kell használnunk.

 

Amennyiben pedig a maximális sikerre törekszünk, akkor elemezhetjük akár több azonos pozícióról szóló hirdetés szövegét is. Azok a kifejezések ugyanis, amelyek mindegyikben szerepelnek szinte biztos, hogy a legkeresettebb kulcsszavak közé tartoznak.

 

Megnézhetjük a cég weboldalát is

 

Érdemes a potenciális munkaadók webhelyét is felkeresni, mivel ezeken több olyan kulcsszót is találhatunk, amelyek tükrözik a szervezet értékeit. Abban az esetben pedig, ha ezeket össze tudjuk egyeztetni a saját értékrendünkkel, akkor azokat az önéletrajzba és a motivációs levélbe is nyugodtan beleírhatjuk.

 

Kutakodjunk kicsit a LinkedIn-en!

 

Az is egy nagyszerű módszer lehet a releváns kulcsszavak azonosítására, ha felkeressük a cég azon dolgozóinak LinkedIn profilját, akik hasonló vagy magasabb beosztásban dolgoznak, mint amit mi meg szeretnénk pályázni.

 

A cikk befejezéseképpen még annyit említenénk meg, hogy ne mindig csak a beazonosított kulcsszavakat használjuk, hanem próbáljuk meg az ismertebb szinonímáikat is. Ezzel ugyanis megmutathatjuk a toborzóknak, hogy igazán gazdag szókinccsel rendelkezünk.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom