A lábazati vakolatnak fontos szerepe van

Ha építkezésre kerül a sor, akkor sok esetben szükség van a lábazat kialakítására annak érdekében, hogy a szerkezet kellően stabil legyen, illetve hogy megvédjük a külső hatásokkal szemben, amik kártékonyak lehetnek.

 

A lábazatot jellemzően vakolni szokták annak érdekében, hogy esztétikus kinézetet kapjon, valamint védve legyen a mechanikai sérülésekkel, illetve az időjárással (például a csapadékkal, talajvízzel, faggyal) szemben.

 

Erre a célra remek megoldást jelentenek a Vitál-Kolor lábazati vakolatai, amelyekkel esztétikus és nem utolsósorban tartós bevonatot lehet képezni, mindemellett pedig biztosítható a külső hatásokkal szembeni megbízható védelem is.

 

Mai írásunkban a lábazati vakolatokat vesszük egy kicsit jobban is górcső alá. Elmondjuk, hogy mit érdemes tudni róluk, illetve hogy milyen terméket érdemes választani.

 

Mit nevezünk lábazati vakolatnak?

 

Ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy egy speciális, kifejezetten az épületek lábazatának kezelésére kifejlesztett vakolóanyagról van szó, ami sajátos jellemzőkkel rendelkezik.

 

Az alkalmazása kulcsfontosságú, ugyanis a lábazati vakolat megóvja a szerkezet alapját a környezeti hatásokkal szemben, megakadályozza a talajnedvesség felszívódását és az ebből eredő károkat. Továbbá igényes, esztétikus megjelenést is ad számára.

 

Összességében tehát dekoratívabbá teszi az épületet, és nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy hosszabb legyen az élettartama.

 

Milyen lábazati vakolatot érdemes választani?

 

Kizárólag magas minőségű, elismert márkák termékei közül szabad csak választani, amikor lábazati vakolatot keresünk. Ezek lehet, hogy valamivel drágábbak, hosszú távon viszont sokkal jobban járunk velük.

 

A silány minőségű vakolatok nem biztosítanak kellő védelmet, aminek következtében a fagy komoly károkat okozhat, a nedvesség pedig beszivároghat a falakba, ezáltal penész- és salétromproblémákat okozva.

 

A rossz minőségű vakolat könnyebben megsérülhet, leválhat, megrepedhet, sőt könnyen foltosodhat, és akár a színét is elveszítheti. Ezenkívül nem biztosít megfelelő hőszigetelést sem, ami hőhidak kialakulásához vezethet.

 

Egy fontos tényező, amire érdemes figyelni…

 

Érdemes olyan vakolatot választani, ami könnyen lemosható, tisztítható, ha beszennyeződik. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az időjárás miatt hamar bepiszkolódhat, és a lábazat tipikusan olyan szerkezeti elem, ami szem előtt van, így fontos, hogy mindig tiszta és esztétikus legyen.

 

Az épületek, kisebb-nagyobb építmények egyik legfontosabb része a lábazat, ami kellően stabil és egyenes felületet biztosít a többi szerkezeti elemnek, emellett pedig védelmi funkciót is ellát. A lábazat kialakítása azonban nem lehet teljes, ha nem kezeljük egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett vakolóanyaggal.

 

Amennyiben jó minőségű, tartós, ugyanakkor dekoratív megjelenést biztosító lábazati vakolatokat keresel, akkor a Vitál-Kolor webshopjában mindenképp nézz körül!

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom