A minimalista 3D-s térképnél menőbb nemigen kerülhet a falra

Egyszerre dögös és elegáns, ráadásul még egyedi is a CityWood csúcsminőségű háromdimenziós térképe.

Visszafogott pasztell szín, különös, aprólékos mintázat – elsőre ennyi látszik a CityWood 3D-s térképeiből.

Koppenhága a falon
Gyertya, kotta, Manhattan

Közelről aztán még izgalmasabb a játék: az ismerős utcákat követhetjük ujjal, végigjárhatjuk képzeletben, láthatjuk az épületek magasságát, a folyó és a hidak vonalait, rácsodálkozhatunk olyan egyedi építményekre is, mint a stadionok, toronyházak, teniszpályák.

A városok kontúrjait lézersugárral, ezredmilliméter pontossággal vágják bele a furnérlemezbe.

Három rétegből áll össze a dombormű, a fa alapra előbb külön rétegben ráillesztik a folyók, tavak szintjét, majd magát a várost is. Végül egy plexilappal lefedik, és fakeretbe foglalják a képet. Így végül is a lézeres gyártással együtt is kézműves termékről van szó.

Londonon és Hongkongon is rajta tarthatjuk a szemünket
San Francisco és egy maréknyi ceruza

Mielőtt még teljesen kész lenne, a 3D-s térképet nagy műgonddal simára csiszolják, majd a tartósság érdekében lelakkozzák. Mivel maga a faanyag egyedi mintázattal rendelkezik, így akkor is egyedi térképet kap a megrendelő, ha amúgy pontosan ugyanolyan méretben kéri, ugyanarról a városról mint sokan mások.

Egy New York minta
Auckland, Austin, Amszterdam

Márpedig megrendelőből rengeteg van: a varsói cég januári, Kickstarteren indított kampánya nevetségesen gyorsan,

11 óra alatt elérte a kitűzött célt, a háromezer dollárnyi felajánlást.

Az eredeti kampányból még nyolc nap van hátra, pillanatnyilag 87 ezer dollár fölött járnak a felajánlások, ezt túlzás nélkül nevezhetjük sikersztorinak.

Tokió a falon

Érdemes még ebben a periódusban rendelni, mert aztán a cég átáll a sorozatgyártásra, ugyanis egyszerűen nem tudja tartani a lépést a megrendelésekkel. Jelenleg az ötféle méret és 65 város kombinációjából többet is csak szeptemberre tudnak szállítani. A legkisebb méret 12x18 centis, a legnagyobb 90x90-es, köztük pedig mindenki megtalálja a maga falára megfelelő méretűt.

Jó hír, hogy van térkép Budapestről is, és mivel a cég a világszerte szállít, akár fel is kerülhet a faladra nemsokára. Persze abba sem kötünk bele, aki San Franciscóért, Tokióért vagy Barcelonáért van oda.

Budapest, Boston, Barcelona

A cél, különösen az erős rajtot látva a bővülés, vagyis még több városról készíteni hasonló térképeket, lehet is szavazni az új városokról. Talán azzal arathatnának még nagyot az ötletgazdák, ha teljesen egyedi térképeket készítenének a jövőben is, például egy-egy kedvenc városrész kiemelésével, mondjuk a Google maps alapján. Ki tudja, talán éppen az lesz a következő lépés.

Ez is érdekelhet:

A jövő térképe az agyunk – Így alakul át, hogyan tájékozódunk a világban

A kétdimenziós atlaszok alapján történő tájékozódásnak vége: jönnek a kognitív térképészek, és a virtuális- és a kiterjesztett valóság eszközeivel felturbózott térképek.

design | budapest | Kickstarter | térkép | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom